Aki a fehérrépát lenézni, nem tudja, mit beszél. Attól még, hogy a magyar konyhában karakterszerepeket osztanak rá, ő egy hálás és izgalmas zöldség, ami főszerepben is csodálatosan megállja a helyét. Kár, hogy más konyhák még ennyire sem ismerik.

Ezt a receptet azért közlöm, mert erősen érzem magamban az elszánást, hogy én is elkészítsem saját magamnak. Most kiderül az igazság. Finom-e? Szép-e? Könnyű-e?
 

Még Olaszországból hoztam egy nagyon csinos csomag tésztát, kis recés zöld tappancsokból áll, nem uniform darabok, tehát mindegyik más, ami azt sugallja, hogy kézi munkával készült: ez a Foglie d'ulivo agli spinaci, azaz spenótos olívalevél - és tényleg úgy is néz ki, mint az oaljfa levelei. Tegnap nekiláttam, hogy elkészítsem annak rendje és módja szerint.

Boldogabb bloggerek boldogabban főzik a lasagnét is. Lila Fügének nem okozott gondot Locatelli utasításainak követése. Őt olvasgatva veszem észre, hogy én miket hagytam ki, illetve szúrtam el. Tehát a lasagnének kb így kellene kinéznie.

Hosszú-hosszú ideje tervezem már, hogy a saját konyhámban is előállítom az egyik kedvenc olasz alapételemet, a lasagnét, de sosem éreztem magamban elég erőt hozzá, most eljött a pillanat, és kiderült, hogy nem hiába rettegtem tőle.

Ez a recept annyira csodás, és Füge annyira szépen írja le a gnocchi elkészítését, hogy lassan most már tényleg leküzdöm a macho beidegződéseimet és egyszer magam is meggyúrom ezt a tésztát.

Egyre komolyabban gondolkodom azon, hogy vásárlok egy tésztagépet. Korábban azzal ámítgattam magam, hogy a tésztagyúrás a nők felségterülete, de most már látom: fogy a levegő a száraztészták körül. Reninek persze már van tésztagépe otthon, és használja is.

A hétfő kész helyzet elé állított: egy elfogyasztandó csirkemell és egy otthonmaradt beteg gyerek közé szorultam.

Dolce Vita is belefutott egy bigoliba, csak ő Sienában, és az ő bigoliját úgy hívták „pici”. Nem igaz, hogy minden olasz tészta könnyű eledel! Dolce receptje igazi nehéz őszies húsos ajándék.

Amerika első számú hozzájárulása a világ tésztakultúrájához (persze az olasz bevándorlók révén), vallása is van, valószínűleg finom is. Lila Füge első vendégposztja a Más Tésztán, némi inside infóval kiegészítve az igazán tuti paradicsomszósz mibenlétét illetően.
 

Ha életemben még egyszer látok egy boltban fileját, akkor valószínűleg inkább a nem-paprikás változatot veszem, és akkor készíthetek valami nagyon barátságos, elomló, tejszínes csodát, mint pl. Mirelle, aki gorgonzolás fileját készített sült céklatallérokkal.

Calabria a csizma orra, száraz és hegyes, tűzforró mediterrán világ, tipikus helyi tésztája a filea, amire úgy lettem figyelmes, hogy egy olaszországi boltban egy nagy chilipaprika volt rárajzolva, és ilyet azelőtt nem láttam. Chilis tészta – mennyire evidens és mégsem általános. Mindenestre megvettem, aztán itthon sokáig filóztam, mit is kezdjek vele.

Reni hivatásos fotós, amit le sem tagadhatna, esküvőket fotóz amúgy, de néha megtámadja a konyhát, és abból jó dolgok sülnek ki. Ilyesmit pl. ha megfeszülök sem lettem volna képes összehozni.
 

Olaszországi utunk legpszichedelikusabb tésztája a 80 centis fekete spagetti volt, amit folyton kerülgettünk a különleges-tészta boltokban, de valahogy sosem szántuk rá magunkat, és még a gyárban sem kaptunk, ahol jártunk, és végül teljesen lecsúsztunk róla, ami több mint bosszantó. Amikor erre rádöbbentünk, hazafelé menet, gyorsan beszereztünk legalább egy fekete tagliatellét.

Az az igazság, hogy nem csak én főzök tésztát a magyar interneten, sőt azt kell mondjam, hogy sokan nálam sokkal ügyesebben főznek tésztát, ezért véget vetek a saját egyeduralmamnak, és ezentúl sztárvendégeket is hívok a blogba, több kanál jobban kever alapon. Az első vendégem Mirelle.
 

Tonycaviar élete álma, hogy egyszer lasagnét süssön, és van is neki talonba ilyen tésztája, de mindeddig képtelen volt rászánni magát. Talán, ha lesz a kezében egy hajszálpontos recept, akkor könnyebben belevág.