Gombás, parajos, háromsajtos metélt



A tagliatelle az egyik legalapvetőbb és legfinomabb olasz tojásos tészta – frissen és szárazon egyaránt. A hagyományos tagliatelle nyolc tojásból készül, és már-már sütemény. Magyarul fészektésztának hívják, és amennyire én tudom, az egész világon egyedül a Gyermelyi gyárt belőle cakkos szélűt. Mr. Vombergnek erre is vannak tippjei.

Paradicsomos-paprikás kagylótészta



Hiába mondják, hogy ne keverjük a magyar stílust az olasszal, ez a kis remix nekünk itt olyan természetes, mint a levegő, amit beszívunk. Mi van otthon: magyar lecsópaprika és olasz paradicsomszósz-alkatrészek. Készítettem paprika-alapú paradicsomszószt.

Tejszínes lazacos pákkeri



Valahol a lazacostészta és a kímélő tésztasaláta között helyezkedik el ez a kellemes recept, melyben a töltelék lazán hever a pákkeri vaskos csöveit mellett, és nem is tesz úgy, mintha neki benne kellene lennie. A pákkeri ebben a receptben már nem is alapvető szállítóanyag, mint a tészták általában, hanem maga is külön ízzel rendelkező szereplő.

Rikottás, parajos óriáskagyló

Nem szívesen válunk meg a paradicsom-spenót-sajt nemzetiszínű mennyországától, de szívesen nyitunk a különlegesebb fajta tészták felé. Az óriáskagyló régóta beszédtéma, de még egy újjal sem mertünk hozzáérni. Mr. Vombergé az elsőbbség.

Spenótos-paradicsomos rakott tészta



Anyám nemcsak a szakmájában, de a konyhában is merész újító, számtalan légből kapott recept megvalósítója. Ez a rakott tészta az egyik legsikeresebb kompozíciója, kevés alapanyagból lesz sok íz, egyszerű, mégis megunhatatlan. És tökéletes koronája az immár két hetessé nyúló spenót-paradicsom különkiadásunknak.

Paradicsomos olajbogyós tészta halszelettel



Ha már ennyire elszálltunk paradicsom-irányba, akkor lássunk valami kifinomult paradicsomos kompozíciót Mr. Vombergtől. A frissen aszalt paradicsom különösen ínyenc jelleget kölcsönöz ennek a receptnek. De hogyan aszaljunk paradicsomot frissen?

 

Hozzávalók: 4 főre

40 dkg fészek tészta (Tagliatelle) - a Gyermelyi változat cakkos szélű -, 60 dkg fehérhúsú halfilé, 2 ek olívaolaj, só,
Mártáshoz: 60 dkg paradicsom, 5 dkg póréhagyma, 16 szem fekete, 16 szem zöld olajbogyó, 10 dkg szárzeller, 16 szem frissen aszalt paradicsom, 1 ek gorombára vágott bazsalikom, 0.5 dl olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma, só, darált bors

Olíva olajon megfuttatjuk a finomra vágott megtisztított hagymát, majd rátesszük  a reszelt fokhagymát. Elkeverjük és beleszórjuk a kis kockára vágott lehéjazott, kimagozott paradicsomot és a vékony csíkokra vágott szárzellert. Összeforgatjuk, teszünk 1 dl vizet a tészta főző vizéből, beletesszük az olajbogyókat, a bazsalikomot, sót, borsot. Összeforraljuk és félretesszük.
A megtisztított megmosott és leszárított halszeleteket sózzuk, és pihentetjük 5 percet. Kevés forró olajon a bőrös felén kezdjük sütni visszavéve a tűz erejét. Amikor szép piros a bőre megfordítjuk és a húsos részét éppen csak megsütjük. A halnak nem szabad kiszáradnia.
Tálaláskor összeforgatjuk a roppanósra főtt leszűrt, de nem lemosott tésztát a paradicsomos raguval, és a frissen aszalt paradicsommal, majd tányérra tesszük. Tetejére vagy mellé adjuk a halat.

Hogyan aszaljunk paradicsomot frissen? Dolce Vita így aszalja, Chili & Vanilia pedig így.

Paradicsomos tészta



A paradicsomos tészta az olasz konyha origója: egyszer nekem is muszáj volt szembenéznem vele. Úgy döntöttem, hogy az eddigi hozzám eljutott legautentikusabb receptet, a pár poszttal feljebb közölt Giuseppe-féle receptet főzöm meg. Egyszerűnek tűnt: nem volt az.

Paradicsomos tonhalas tésztasaláta



A zeller az egyik legcsodásabb zöldség, a tonhal a legvagányabb hal, paradicsom pedig mindenben van. Érdemes komolyan venni a tésztasalátát, mert a tésztasaláta és a tésztaétel között nem feltétlenül van éles határvonal.

Címkék: olasz receptek

Giorgio Locatelli: Ízek Itáliája



Az olasz konyhát bizonyos fokig mindenki ismeri, vagy legalább ismerni véli – pizza, pasta, bazsalikom, paradicsom, mozzarella, stb… - miközben a valódi olasz kulináris szellemhez itthonról közel kerülni szinte lehetetlen. Illetve egy módja mégis van: olvasgassuk Locatelli Ízek Itáliája (Made in Italy) című remekművét.

Paradicsomos bazsalikomos penne kagylóhússal



Múltkor azt írtam, hogy kánikulában hülye, aki húst eszik (csak finomabban), és erre jöttek a Facebookon, hogy a fetás-olívás tésztasaláta nagyon szimpatikus étel, csak sajnos nem lehet megenni, mert nincs benne hús. Értettem: ha valaki mindenáron húst akar enni kánikulában, akkor egye a tengeri élőlények húsát - azokat viszonylag könnyebb megemészteni, talán azért mert egész életüket egy sós páclében töltik, ami felpuhítja a húsukat.

 

Fetasajtos olívás tésztasaláta

Kánikulában jobb, ha nem eszünk húst, mert fárasztó megemészteni. Zöldségek, sajt, olíva, ezekben tessék ilyenkor gondolkodni.


Paradicsomos tollhegy hallal, olajbogyóval

A paradicsomos-halas tészták sora végeláthatatlan, már Tonycaviar is közzáadott egy egyszerű tonhalas verziót, most Mr. Vomberg szintén pofonegyszerű változata következik általános tengeri halfilére hangszerelve.
 

Toscana Gusto



Tésztát nagyon sokféleképp lehet főzni. Így elsőre három alapvető irányzatot látok: a nagymamásat, a modernet és az olaszost.

Rákocskás spagetti



A tészta és a tenger gyümölcsei olyan evidens társak, mint a kenyér és a vaj. Persze mi magyarok ebből a kultúrkörből is kicsit ki vagyunk zárba, tenger helyett halaspultjaink és mélyhűtőink vannak. Úszni nem lehet bennük, de azért egy csomag koktélrák kihalászható belőlük.

Aglio e olio



Ez a tésztarecept talán valóban a legegyszerűbb mind közül, mégsem készítjük túlzottan gyakran, főképp azért, mert nem élünk Olaszországban.

süti beállítások módosítása