A Presto

Már november óta karácsonyi hangulat van a belvárosban. Eljött az ideje annak, hogy mi is körülnézzünk. Sajnos amilyen kíváncsian mentünk, annyira gyorsan távoztunk is. Nagyon sokan voltak, nagyon drága volt minden étel, ital és ajándéktárgy. Viszont a pocakunk korgott, így már útközben keresnünk kellett egy helyet, ahol ehetünk valami finomat. Éppen az Opera mellett jártunk, amikor megpillantottuk az A Presto-t, és be is tértünk.

2016-12-03_16_23_36.jpg

Pasta Bar

A hétvégén olyan igazán őszies ősz volt. Kicsit hűvös, mégis simogató, napsütéses, zöld, bordó és barna színű, napszemüveges, sálas, kesztyűs, friss és tiszta. Meg is beszéltem a barátnőmmel egy szombati talit, sétát, dumcsit, ebédet és mozit.

2_29.jpg

Csak 3 hozzávaló: tuti tésztasaláták

Elfoglalt vagy. Ott a munka, a gyerek, a háztartás. Megértem. Néha a pokolba kívánod a főzést, de kéne valami finom vacsi, most azonnal! Mutatok most néhány tökéletes, pár perces tésztafogást, amit a tésztán kívül mindössze további 3 hozzávalóval összerittyenthetsz. A tészta megfő 6-8 perc alatt, addig vígan elkészíted az ízesítőit. Ennyi. Ugye, szinte hihetetlen? :)

three-ingredient-pasta-dinners_hero.jpg

A Világ étel atlasza

Caitlin Levin és Henry Hargreaves alkotta meg országok és kontinensek ikonikus élelmiszereiből kirakott térképét. Olaszország a paradicsom, Franciaország a sajtok és kenyér, India pedig a fűszerek hazájaként mutatkozik meg a látványos műalkotásokon, melyek elkészítésénél kizárólag valódi ételeket és hozzávalókat használtak fel...

italy-5792a01c31cd3_880.jpg

Ramenka, „a szürcsölde”

Szürcsöldének neveztem el a helyet, hiszen mást se csináltam itt az első ebédem során, mint szürcsöltem: a leves levét, a tésztát, a fafülgombát, a zöld leveleket. Na jó. A húst és rákot nem szürcsöltem, mégiscsak volt tehát, amit rágtam és haraptam. ;-) Mindenesetre az első alkalom igencsak vicces volt. Bénáztam a nagy fakanállal, a pálcikákkal, közben pedig nevettem, és éreztem, hogy ez most valami új végre, és biztosan sokáig bennem marad az élmény.

1_25.jpg

Boldog karácsonyi evészetet!

Valódi, kézzel írt karácsonyi üdvözlőket szoktatok még küldeni? Emlékszem, hogy gyerekkoromban a tükörre tűzve gyűjtögettük őket. Idén elhatároztam, hogy újra bevezetem ezt a szeretetteljes szokást. Talán a címzett is rákap az ízére, és évről évre várhatjuk a postást, hogy megérkezzen a szépséges lapokkal. Az ételek szerelmeseinek célzottan választhatunk jópofa gasztro témájú képeslapokat is, melyeket kézzel is elkészíthetünk, akár rajzolva. Mutatunk párat ötletadónak. A sort két DIY tésztából készült variáció zárja. Kellemes ünnepi hangolódást mindenkinek! :)

1026451-1_3d.jpg

2spaghi

Novemberi tavasz. Kellemes, imádom. Remélem, ez nem azzal jár azért, hogy márciusban viszont hóviharok jönnek. Szombat, Gozsdu udvar, antik vásár. Imádom végignézni a kínálatot, szeretem a régit, az újat és a mást. Barátnős nap, ebéd, bor, olasz kávé, brüsszeli macaron a Paul-ból, és mozi.

1_20.jpg

Il Treno - ugorj fel te is a vonatra!

A párom komoly bringa fan, minden típusú terepre külön kerékpárja van. Éppen egy egysebességes csodát épít magának. Mint egy kirakó vagy lego, szinte minden darabkáját ő illesztette össze. A hegesztéshez azért külső segítségre volt szükség, ami miatt ki kellett ugranunk Halásztelekre. Amikor elindultunk, már akkor éhes voltam, de hát a szenvedély az szenvedély, vagyis a bicajépítés mögött a korgó gyomor is csak második helyre kerülhet. :) Miután végre visszaértünk, utunkat a 11. kerületi Bartók udvarba, ott is az Il Treno étterembe vettük. Meglepődtem, amikor kívülről megláttam, mert az én emlékeimben az Il Treno "gyorskajáldaként" volt meg. Ezt a kellemes éttermi megjelenést még nem ismertem.

2_15.jpg

Az étterembe belépve minimalista stílussal, barátságos barna, bézs, vaj színekkel, hangulatos lámpákkal, nagy belső térrel találkoztam. A visszafogott enteriőr rejt néhány abszolút modern, különleges design elemet is. Különleges képi világok lógnak a falakon; volt olyan is, ami előtt hosszasabban elidőztem. :)

3_13.jpg

1_15.jpg

4_11.jpg

Az étlapra is a minimalista megjelenés a jellemző. Szimpatikus volt, hogy a desszertlapot nézegetve egy dietetikus ajánlásával találkoztam. Mivel én is odafigyelek arra, hogy mit eszem, így jól esett ez a törődés, odafigyelés az étterem részéről. Az árazás abszolút pénztárcabarát, már az étel kóstolása előtt is elégedett voltam.

5_8.jpg

6_8.jpg

Az Il Treno ráadásul családbarát, a kisgyermekes anyukák szerintem örülni fognak, ha meglátják, hogy rájuk is gondolt az étterem. :)

7_7.jpg

Annyira, de annyira éhes voltam, hogy úgy éreztem, egy hatalmas tányér lasagne-t fel tudnék, mi több, fel is fogok falni. Kemencében sült lasagne-t rendeltem tehát, ami illatos volt, meleg, és csodásan ínycsiklandó. Az íze különleges bazsalikomos, szaftos, amilyenre a szemem, a szám, és a pocakom is vágyott. :)

8_5.jpg

A pincér barátságos, tisztelettudó és segítőkész volt. Vacsora lévén még egy kis hangulatvilágításról is gondoskodott. Az étel hamar elénk került, és annak elfogyasztása után is figyeltek ránk, azonnal elvitték az üres tányérokat. Kellemes este volt!

9_5.jpg

Térj be hozzájuk Te is, vidd a barátod, barátnőd, fiad, lányod, családod!

Nem fogjátok megbánni! :)

 

Il Treno:

Bartók udvar:

http://www.iltreno.hu/il-treno-etterem-bartok-C11

1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113.

Trombitáskert Étterem:

http://www.iltreno.hu/trombitas-etterem-C19

1024 Budapest, Retek u. 12.

 

- KockacZukor -

 

Tészta: így veszik majd, mint a cukrot

A csomagolástervezés aranykorát éljük. Fiatal tervezőművészek ötletesebbnél ötletesebb módját találják ki annak, szerintük miként kellene a polcokra, a vásárlók elé kerülnie a különböző tésztafajtáknak. Legtöbben fiatal korukból, friss, újszerű látásmódjukból adódóan a humor irányába indulnak, de vannak, akik letisztult, kifinomult megoldást választanak, mint a Kultúrmetélt rovatban nemrégiben bemutatott design tojástartók tervezői is.

f7420ce1856db8f9330daf80238fd87e_1.jpg

Kőleves

Ismeritek a „Kőleves” című magyar népmesét? A katona, aki betegen vándorol, levest szeretne főzni, de hozzá semmije sincsen. Kér tehát az egyik faluban répát, zsírt, tarhonyát, még egy kis szalonnát is, azzal, hogy "Kőlevest szeretnék főzni, ni itt, ezzel a kővel",  és letesz az asztalra egy öklömnyi követ. Meg is főzi, a végén még kolbászt is kap bele, és szét is osztja a maradékot.

Hogy miért is jutott eszembe ez a mese? Mert múlt héten a Kőleves nevű étteremben jártam. Hogy az étterem nevének megválasztásában ez a magyar népmese szerepet játszott-e, nem tudom.

5_9.jpg

Paradicsomos csirkemell exmodellesen

Aki azt gondolja, hogy egy világhírű exmodell étrendjébe nem fér bele a tészta, téved. Bizonyítékunk is van az ellenkezőjére, méghozzá Balassa Gábor személyében, aki a nyolcvanas-kilencvenes években Magyarország egyik leghíresebb férfi modellje volt. Bár manapság már a kommunikációs szakmában keresi a kenyerét, mégis ügyel az egészséges étrendre, amibe figyelem: a tészta is belefér!

img_5921_1.JPG

Mit jelent számodra az evés, a finom ételek?
Szeretek enni, szeretem az izgalmas ízeket, és szeretem az együtt evést, mint családi programot. Törekszünk rá, hogy lehetőleg este a vacsoraasztalnál meg tudjuk beszélni minden családtag napját.

Mennyire vagy ínyenc?
Nagyon! Imádom az újdonságokat, a sokszor szokatlan, rendhagyó, gourmet ízeket, de nagyon szeretem a hagyományos magyar konyhát is, amin nevelkedtem.

Tudsz főzni?
Igen, majdnem mindent el tudok készíteni, és jó programnak tartom a főzést, kedvvel főzök, ha időm engedi, minden héten legalább egyszer. És még finom is az eredmény! Nyilván várnom kell a Michelin csillagra egyelőre, de szeretek tanulni és lelkesen főzök. :)

Melyik volt a kedvenc „Nagymama főztje” a számodra?
Természetesen a rakott krumpli!

Van valami izgalmas/vicces sztorid a konyhából?
Jó néhány éve történt egy eset, de nem is tudom, hogy el merjem-e mondani. Telepakoltam a mosogatógépet, amikor észrevettem, hogy elfogyott a mosogatótabletta. Nem akartam ott hagyni mosatlanul az edényeket, ezért nem is tudom, hogy találtam ki, de folyékony mosogatószert töltöttem a gép adagolójába, és elindítottam a programot. Amikor pár óra múlva hazaértem egy megbeszélésről, az egész konyha úszott a habtól...

Gyakran vacsorázol otthon? Mi a helyzet a vasárnapi ebédekkel?
Amikor csak tehetem, a családdal eszünk. A vasárnapi ebéd pedig minden héten szent, olyankor kötelező a húsleves és a rántott hús. :)

Ha étterem, akkor melyiket választod?
Leginkább a japánt, az indiait vagy az olaszt.

Mi az az étel, amit soha semmilyen körülmények között nem kóstolnál meg?
Csiga (live).

És mi volt az az étel, amit ugyan megkóstoltál, de onnantól isten őrizz, soha többet?
Bangkokban a sült csótány.

Odafigyelsz arra, hogy mit eszel? Követsz valamilyen speciális étrendet?
Mint volt modell, a sok fehérje, kevés szénhidrát elvét követem, de azért belefér a kilengés. Olyankor két-három napig próbálok kompenzálni, és kevesebbet enni, ez egy bevált módszer nálam.

balassi.jpg

Hogy állsz a tésztával? Van kedvenc tésztaételed?
Szeretem a tésztákat, a penne a kedvencem, olívában párolt zöldségekkel.

Van esetleg valami specialitásod vagy olyan étel, amit te találtál ki, tettél egyedivé és mindenki imádja?
Van egy pörköltszerűség csirkemellből, a kislányaim imádják, amit olaszosan, paradicsomosan készítek el, friss bazsalikommal, ez például nagy kedvenc.


Milyen gyakran jársz étterembe?
A munkám miatt sok üzleti ebéden veszek részt, ezért 2-3 alkalommal hetente.


Mikor voltál utoljára étteremben, és hol? Mit ettél?
A Mala Gardenben, Siófokon, és Mexikói sajtlevest ettem.


Most vasárnap mit főzöl?
Jó, hogy a tésztáról beszélgetünk éppen, mert eszembe juttattátok egyik kedvencemet, a bologna-i spagettit, szerintem azt fogok.


Mivel foglalkozol mostanában?
Kommunikációval, rendezvényszervezéssel, médiavásárlással.


Végül: szívesen megosztanánk olvasóinkkal egy kedvenc ételed receptjét…
Paradicsomos csirkemell olaszosan:

Két nagy fej hagymát kockákra vágok és megpirítom kókuszzsíron. Másfél kiló csirkemellet felkockázok, és összeforgatom a hagymával, megvárom, hogy levet eresszen, és lassú tűzön főzöm. Egy fél kiló paradicsomot ráöntök frissen passzírozva, himalája sóval, borssal, oregánóval ízesítem, folyamatosan kóstolgatva puhára főzöm a csirkét. Köretnek mehet egy kevés penne hozzá.

KÖLES étterem - a gluténmentes konyha

Tudom, milyen nehéz az ételallergiában szenvedőknek, ezért tartottam fontosnak elmenni a KÖLES-be, Budapest első reform és gluténmentes éttermébe. Egy kis missziónak éreztem, hogy felhívjam a lisztérzékeny – és egyéb tekintetben tudatos életmódot folytató – emberek figyelmét erre a kis helyre.

15_2.jpg

Egy pénteki napon látogattam el Rita, a gasztroblogger és Krisztina, a táplálkozási tanácsadó éttermébe, ahol nem csak a vidám, világos és barátságos belső, hanem a kedves tulajdonosok mosolya is maradásra bírtak. Minél többet beszélgettem velük, annál hálásabb voltam azért, hogy rájuk bukkantam, hiszen igazán egyedi, amit felépítettek. Az étterem főfalán megörökítették mindazt, amivel azonosulnak:    

13_2.jpg

Az étterem belső világa, a design apró kis elemei is megfogtak, lásd ezt a – természetesen – kölessel töltött lámpát:

4_7.jpg

21_2.jpg

A KÖLES-ben azért az íz az úr, na meg persze az egészség!

3_9.jpg

Én csirkepaprikást ettem gluténmentes tésztával. Olyan volt, mint nagymamám és anyukám főztje. Annyira hiányzott már! :-) A túrórudi torta, mintha tényleg túrórudiból készült volna. A bodzabogyós-mentás szörp, Krisztina szavajárása szerint a „2.0-ás bodzaszörp” még sokáig emlékeimben élő élmény lesz.  

1_12.jpg

24_1.jpg

Látogasd meg Te is őket! :-)

 

KÖLES étterem:

1071 Budapest, Kertész u. 41.

 +36-1-400-8967

http://www.koleskonyha.hu/

Facebook:

https://www.facebook.com/Koleskonyha?fref=photo

 

- KockacZukor -

 

Fehér babos, baconös metélt

Tegnap este kerti partira voltam hivatalos. Végtelen mennyiségű volt az étel és ital, jó volt a társaság. Az idő pont megfelelő, és a kertben ücsörgés a többi meghívottal, meg a beszélgetések és nevetések teljesen feltöltöttek. Hazafelé menet viszont már dörgött az ég, és az éjszaka során le is szakadt. A belvárost elárasztotta a víz, döbbenet mennyiségű eső leesett pár perc alatt. 

fehér babos baconös metélt 2 kész 1000.jpgFotó: KockacZukor

Avokádókrémes tészta

Láttam egy jó kis ismeretterjesztő filmet az avokádó szüreteléséről. Azon kívül, hogy érdekes volt a dokumentumfilm, rájöttem, hogy én még nem is dolgoztam ezzel a gyümölccsel, és már igazán kipróbálhatnám. Elkezdtem receptek után keresgélni. Szombaton elmentem a Culinaris nevű delikáteszbe, ahol vásároltam például olasz olívaolajat, francia sajtot, portugál szardellát, avokádót, bazsalikomot.

A nagyon tápláló, sok fehérjét és olajat tartalmazó avokádó húsát nyersen fogyasztják. Az avokádó megfőzve keserű, az éretlen termések pedig mérgezőnek számítanak. A terméseket a betakarítás után 1–2 hétig tárolni kell, hogy az megpuhuljon. Legközelebb elkészítem belőle a mexikói guacamole-t, de most tésztázzunk. :D

avokádókrémes tészta 1. kész 1000.jpegFotó: KockacZukor

Hozzávalók:

300 g Gyermelyi Vita Pasta spagetti

2 db avokádó

1 citrom leve

2-3 gerezd fokhagyma

parmezán ízlés szerint

fél marék bazsalikom

1-2 ek olívaolaj

2-3 ek tejszín

só, bors

 avokádókrémes tészta 2. kész 1000.jpegFotó: KockacZukor

Elkészítés:

A tésztát al dente állagúra főzzük.

Az avokádót meghámozzuk és darabokra vagdossuk. Beletesszük daráló gépbe, és hozzáadjuk az összes többi hozzávalót is, majd pépesítjük az egészet.

Összeforgatjuk a tésztával, és a maradék parmezánnal megszórjuk.

 

Ti hol vásároljátok a külföldi gyümölcsöket és zöldségeket?

 

- KockacZukor -

 

Jamie's Italien - London

Két héttel ezelőtt Londonban jártam. Mindent látni akartam, ami ebbe a pár napba belefért. Niki, az unokatestvérem és vendéglátóm kitartóan és türelmesen viselte a végtelen fotózásaimat és a reggeltől estig meg nem állást. Azt hiszem, öregszem ;-), mert már nehezen kezeltem a belváros tömegét, és az időjárás napi többszöri változását. Az állandó nyirkosságtól függetlenül azért sikerült London „streetfood” világát is megismernünk. A tipikus angol kaják az utcákon is megtalálhatóak, de nemigen jellemzőek. Viszont a multikulti színes ételei határtalanul izgalmasak. Csodálattal tapasztaltam, hogy az otthoni és a menet közben történő étkezés egészséges formában is megoldható náluk. Hatalmas kínálat, változatos „whole foods”-ok.

1486761_858551934158941_579896854872397299_n.jpg

10402810_857989764215158_6441001827018396421_n.jpg

10403120_857988754215259_7207640677423183760_n.jpg

Miután a belváros nyüzsijéből elegem lett, kimentünk London egy csendesebb kerületébe, Greenwich-be, ahol a cél Jamie olasz étterme volt. Természetesen esett - de két-három nap után ezen már nem is csodálkozik az ember, sőt az esernyőjét sem veszi már elő. Jamie éttermébe belépve először a kávézó-bár részt pillantottuk meg. Hatalmas barna bőr fotelek, kellemesen kis asztalok körül kávézó társaságok.

1907317_858551324159002_7844533819968902241_n.jpg

10418943_858551180825683_3724771238406032134_n.jpg

10414559_858551240825677_6214594251532086318_n.jpg

1239457_858551300825671_1296204482376845282_n.jpg

1502518_858551217492346_8810146943660736470_n.jpg

10421126_858551014159033_8710612292600760851_n.jpg

Az étterem minimál stílusú volt, nem az olasz mamma és olasz vidék fílingje, amire számítottam. Mégis azonnal az az érzés kerített hatalmába, hogy egy különleges beltérbe léptem be. Ezt azzal érték el, hogy a plafon üvegből volt, a konyhában dolgozók nyitottan dolgoztak, az étteremből be lehetett látni közéjük. Volt egy téli kert jellegű, de nyitott, sok növényes kis terasz rész is, ami barátságos, intim hangulatot keltett. A bútorzat inkább a retró Amerikára emlékeztetett, de ezt ellensúlyozták egy sonka-fűszer-zöldség-sajt pulttal. Még a mosdó rész is emlékezetes maradt, a különleges tartályokkal, mosdókagylókkal és bányászlámpákkal.

Az étlap türkiz-fekete színű betűi a tengerparti hangulatot idézik, és a kínálat – a Londoni árakhoz képest – korrekt, megfizethető. Az ételek, bár nem végtelen számúak, de különlegesek. Előételként egy brokkoli-spenót-fokhagyma-parmezán meleg salátát ettem, amit főételként egy tésztába tekert rák tál követett. Különleges tapasztalás volt, ahogy a rákot a cérnatésztába tekerték, és kisütötték. Ötletes volt, ilyet még nem láttam, és kóstoltam. A számban ízorgia, és recsegés-ropogás, amit leginkább a szájba vehető pattogó cukorkára emlékeztetett. :D

10308133_858551110825690_6183252784051488588_n.jpg

1625691_858551064159028_7433339236268271348_n.jpg

1797593_858551084159026_1957385522365400402_n.jpg

Olasz ásványvizet szolgáltak fel az ételhez, és a felszolgálók serényen tüsténkedtek körülöttünk.

Miután az eső elállt, és a levegő ismét fülledtté vált, mi útnak indultunk.. természetesen egy antik vásárba vitt az utunk, ahol én azonnal be is szereztem pár különleges evőeszközt a gasztro fotózásaimhoz.   

Így a bejegyzés végén, búcsúzásként, még szeretném megosztani veletek az - angol - konyha szabályait, amit egy híres és hírhedt londoni piacon találtam:

10366020_860162450664556_2306170598124284739_n.jpgFotók: KockacZukor

 

- KockacZukor -          

 

Grillezett zöldséges metélt

Pár hete egy lakásétteremben jártam, ahol öt fogásos vega vacsorát ettünk. Úgy mentem oda, hogy nem tudtam elképzelni, hogyan fogok öt fogást egymás után megenni, de kíváncsi voltam a hely és a 12 fős vacsora hangulatára. :) Az első fogás egy zöldséges welcome drink volt, az előétel csíkozott zöldség volt sajtba mártogatva, amit csicsókás, medvehagymás leves, majd a vegahurka követett és desszertként céklás csokitorta zárta a sort. A pocakomba minden belefért.

Ez a vega vacsora ihlette a következő receptet. Hús mentes étel következik. :)

Még mielőtt a receptet leírnám, engedjétek meg, hogy pár sorban írjak a hozzávalók jótékony hatásairól. A padlizsán vértisztító hatású, gyorsítja az emésztést. A cukkini igazi vitaminbomba, hamar laktat, de nem hizlal. A paradicsomot sejtfiatalító hatása miatt is érdemes gyakran beiktatni az étrendedbe. A mozzarellából válaszd a light verziót, így amiatt sem kell aggódnod, hogy a sajt volt túl zsíros. Remélem meggyőztelek arról, hogy miért is állj neki elkészíteni ezt az ételt. :)

grillezett zöldséges metélt 1. 1000.jpegFotó: KockacZukor

 

Hozzávalók:

500 g Gyermelyi vékonymetélt

2 kisebb cukkíni

1 padlizsán

2-3 paradicsom

250 g light mozzarella

só, bors, Vegeta

olívaolaj

 

Elkészítés: 

A tésztát olajos, sós vízben al dente megfőzzük. A cukkinit és a padlizsánt krumpli pucolóval hosszúkás csíkokra vágjuk. Serpenyőben kevés olívaolajon a zöldséget addig sütjük, amíg az össze nem esik, és el nem kezd pirulni. Vegetával finoman megszórjuk. A két paradicsomot csíkokra vágjuk, és szintén kicsit megpirítjuk olívaolajon. Ezzel a paradicsommal összeforgatjuk a tésztát. Sózzuk, borsozzuk. A tálalásnál a csíkozott zöldségeket vagy a paradicsomos tészta mellett, vagy azzal összekeverve tálaljuk. Az étel tetejére szórjuk rá a felkockázott mozzarellát.

grillezett zöldséges metélt 2. 1000.jpegFotó: KockacZukor

 

Kalóriatáblázat:

100 g light mozzarella: 183 kcal

100 g padlizsán: 24 kcal

100 g cukkíni: 16 kcal

100 g paradicsom:  22 kcal

100 g metélt: 361 kcal

1 ek olívaolaj: 90 kcal

 

Ti mit szerettek jobban? Ha hús is van a tésztaételben vagy kielégítő, ha „csak” zöldség és sajt a feltét?

 

- KockacZukor -

 

süti beállítások módosítása