Szuperlátványos, szupergyors és szuperfinom snack-et szeretnél sütni? Ez a parmezános, cheddar sajtos, bazsalikomos ropogtatnivaló igazi ínyencség, akár előételként is megállja a helyét. A közelgő karácsonyi partikhoz is bátran felszolgálható, hiszen formavilágában aktuálisra vágható, ha van otthon például csillag vagy karácsonyfa sütikiszúrónk.

Hozzávalók:

• 2 és fél csésze reszelt cheddar sajt
• 1/2 csésze olvasztott vaj
• 5 evőkanál alacsony zsírtartalmú tejszín
• 1 teáskanál kóser só
• 1 és fél csésze finomliszt
• 1 és fél csésze parmezán reszelve
• 3 evőkanál bazsalikom aprítva (szárított is jó)

Az első részben a sűrű, szinte főzelékszerű levesek voltak terítéken. Ma egy saláta és egy tortellini receptjét osztom meg. Egyikben sem igazán jellemző, legalábbis Magyarországon, a bab, mint összetevő.

Lássuk a salátát: nem egy különösebben nagy kihívás az elkészítése, mindössze meg kell főzni valamilyen kisebbfajta tésztát, majd amikor már majdnem megfőtt, akkor hozzádobni kb. 30 dkg mirelit fava vagy lima babot.

Amikor elkészült és leszűrtük, ráteszünk egy csokor felaprított petrezselymet, egy csokor megtisztított mogyoróhagymát, két evőkanál olívaolajat, 15 dkg reszelt parmezánt, egy fél teáskanál reszelt citromhéjat, sót, borsot. Az egészet összekeverjük és kész a saláta.

Babbal töltött tortellini

Ilyet a boltban nem igazán fogunk találni, ezért a tészta elkészítése is ránk marad ebben az esetben.

Hozzávalók:

3 mérőedény fehér bab
4 gerezd fokhagyma, finomra vágva
½ csokor friss rozmaring, szintén finomra vágva
4 evőkanál olívaolaj
1.5 mérőedény ricotta
Só, bors
3.5 vagy 4 mérőedény liszt
4 tojás
½ teáskanál olívaolaj
8 evőkanál vaj
1 csokor kakukkfű
Parmezán

Elkészítés:

Előző este áztassuk be a babot. Majd ezt a vizet öntsük le róla, és a babot jól ellepő, friss vízben tegyük oda főni, forraljuk fel. Majd főzzük közepes hőfokon körülbelül másfél órát, amíg a bab olyan puha nem lesz, hogy villával összenyomható.

Szűrjük le, adjuk hozzá a fokhagymát, rozmaringot, olívaolajat, ricottát, sót és borsot. Majd az egész keveréket törjük át villával. Majd tegyük félre.

Tegyük a lisztet egy gyúródeszka közepére, kis dombot alakítsunk ki belőle, a közepén egy mélyedéssel, mint egy „vulkánt", ebbe tegyük bele a tojásokat és az olívaolajat. Majd egy villával keverjük össze az olajat és a tojást, majd ha ez megvan, kezdjük belevegyíteni a lisztet is, a peremtől kifelé haladva.
Ahogy elkezd rendes tésztává alakulni a keverék, kezdjük el mindkét kézzel dagasztani. Ha összeállt vegyük le a deszkáról, lisztezzük meg, majd utána gyúrjuk tovább még kb. 6 percig. A tészta akkor jó, ha nyúlós és kicsit ragadós. Tegyük félre egy tálban pihenni, kb. fél órára.

Ha ez az idő eltelt, válasszuk szét a tésztát három azonos részre, nyújtsuk ki a lehető legvékonyabbra, majd vágjuk nyégyzetekre. Majd egy evőkanálnyi babos krémet helyezzünk a négyzetek közepébe, majd hajtogassuk össze tortellini alakba.

Forraljunk vizet, két evőkanál sóval. Ha felforrt, dobjuk bele a tortelliniket és főzzük kb. 2 percig. Közben egy serpenyőben olvasszunk vajat, ebbe tegyük az elkészült tésztát. Adjuk hozzá a kakukkfüvet, egy kis főzővizet is loccsantsunk rá. Egy percig rázogassuk nagy láng fölött. Ha elkészült tálalás előtt reszeljünk rá még egy kis parmezánt.

Bár még nincs különösebben hideg, de lassan belehúzhat a tél. Olyankor pedig nem rossz, ha olyan tápláló étel is van a tarsolyunkban, ami belülről is tud melegíteni. Ilyen alapanyag például a bab. Az olaszoknál külön kategória a babbal készülő, húsmentes tészta: „pasta e fagioli", tradicionális étel. Általában fehér vagy tarkababból készül, valamilyen rövid, például csőtésztával, szinte főzelék sűrűségű levesben.

Alapvetően a földművesek eledele volt, könnyen hozzáférhető, olcsó alapanyagokból, ma már azonban erre is rengetegféle variáció létezik. Akár sűrű, leveses változatot is készíthetünk, paradicsommal vagy anélkül, de a babból és a tésztából saláta is lehet, vagy akár tortellinit is megtölthetünk vele, és persze van ahol azért a húst sem hagyják ki belőle, legalább egy pancetta erejéig. (Az utóbbi kettőről majd egy másik posztban olvashattok.)

Főleg a leveses változatokról annyit érdemes tudni, hogy vagy meg kell enni egy ültő helyünkben a teljes adagot, vagy számítani kell rá, hogy a tészta másnapra megszívja magát a lével, így egy sűrűbb ételünk lesz, az eredetinél jóval puhább tésztával.

(Előre bocsájtom, hogy a következő recept igen nagy adag lesz.)

Hozzávalók:

5 evőkanál olívaolaj
5 gerezd fokhagyma
1 kis vöröshagyma, feldarabolva
¼ teáskanál pirospaprika pehely
1 teáskanál apróra vágott, friss rozmaring
35 dkg pancetta vagy más húsos szalonna, ha valaki szeretne húst bele
5 doboz paradicsomkonzerv, (egész paradicsom, amit kézzel kell összenyomni)
Só
1.3 kg bab
2 babérlevél
1 parmezán kérge, plusz még valamennyi reszelve az ízesítéshez
½ kg tészta
1 kelkáposzta (csak a levelek felvágva)
50 g petrezselyem
bors

Elkészítés:

Közepes lángon melegítsünk fel 3 evőkanál olívaolajat egy serpenyőben. Adjuk hozzá a fokhagymát, a hagymát, paprikát, rozmaringot, és a pancettát (amennyiben teszünk bele). Főzzük két percig, utána tegyük bele a paradicsomot is, főzzük még két percig, majd sózzuk. Adjuk hozzá a babot, töltsük háromnegyedig vízzel, tegyük bele a babérleveleket és a parmezán kérgét- Fedjük le, forraljuk fel, majd vegyük takarékra és főzzük, amíg a bab meg nem puhul. (Ez kb. másfél óra, de attól is függ, mennyire volt előtte beáztatva a bab, esetleg külön megfőzve.)

Ha megfőtt, vegyük le a fedőt, megint forraljuk fel, magas hőmérsékleten. Tegyük bele a tésztát, és főzzük, amíg 'al dente' nem lesz. Dobjuk bele a kelt, kevergessük, 5-6 perc alatt megpuhul. A levesnek sűrűnek s krémesnek kell lenni, éppen egy kis vízzel.

Vegyük ki a babérlevelet, a parmezánt és a pancettát, tegyünk bele reszelt parmezánt, petrezselymet, a maradék olívaolajat, sót, borsot, az ízesítéshez.

A kézzel kihúzott, napon szárított tésztát már 2000 éve készítik Tajvanon. Manapság azonban itt is egyre inkább a gépek veszik át az emberek helyét. Mindössze néhány tucat tésztakészítő manufaktúra maradt a szigeten.

Egyikük azt meséli, hogy ő sosem állna át gépekre, mert az drága, és nem is tudná, hogyan kell őket használni. Ugyanakkor nem szeretné, ha a fia majd követné őt ebben a szakmában, mert túl kemény munka, kevés pénzért. Pont ugyanezen okból kevés fiatal vág neki egyáltalán ennek a foglalkozásnak.

A tészta Tajvanon nem csak alapélelmiszer, hanem fontos szimbolikus jelentőségű étel, például esküvőkön, születésnapokon, mert a hosszan tartó dolgokat jelképezik.

A tészta elkészítése már hajnalban elkezdődik, amikor kikeverik a tésztát (lisztből, vízből és sóból), a kinyújtott tésztát széles csíkokra vágják, majd a földhöz csapkodják, aztán minél vékonyabbra húzzák. Aztán egy gép segítségével több szálra szedik, majd géppel tovább húzzák és bambuszrudakra függesztik, ahol tovább nyúlnak. A húzgálást, rázást addig folytatják, amíg a tészta hossza 4 méter, a szélessége mindössze 1 milliméter nem lesz.

Az pedig különösen érdekes és nagy kihívás, hogy az időjárási körülményeket is figyelembe kell venniük a készítőknek, már a tésztát is ez alapján kell elkészíteniük. Ugyanis nem mindegy a páratartalom, a napsütés mértéke, ettől függ a tészta száradása. A munkával csak este hét óra körül végeznek. A tésztán dolgozó család egy nap nagyjából 20.000 forintot keres. Kérdés meddig bírják még a most dolgozók, mert utánpótlás nem nagyon van.

Ez rosszul kezdődik: napok óta kibontott negyed főzőtejszín. Egy edény alján pár kanál tejföl. Szerencsére van egy üveg finom Cserpes tej, ez megmenti a projektet. Szárazanyagnak bacon, és egy negyed fonnyadt kígyóuborka. Régóta vágyom rá, hogy egyszer uborkás ételt főzzek, most el sem tudom kerülni.

A baconnel nem lesz gond, csíkra vágva lepirul, mint mindig, az uborka becsületére legyen mondva, hogy ő is szépen viselkedik csíkra vágva, még itt-ott meg is pirul, viszont, amikor a sercegő konglomerátumot meglocsolom egy műanyagflakon alján talált egy deci száraz fehérborral, akkor szinte eltűnik. Az emberi test 70%-a víz, mégis mekkorát tud ütni, az uborkának mekkora része lehet víz? Azaz most már bor.

Elforralom. Aztán belesöpröm az apró kockákra vágott viszonylag sok zöld csípős paprikát, egy apróra vágott fokhagymát, és főleg azért, mert volt otthon, egy kevés felkockázott friss citromhéjat is. Dobok rá két-három zsályalevelet. Aztán már csak a tejtermékek vannak hátra, őket is elegánsan adagolom, a pennét kicsit még keményen leöntöm, és hagyom, hogy a bő tejes szószból felszívja a felesleges levet, és azáltal főjön készre. Végül még egy kis szerecsendió reszelésnek sem állok ellen. Ezért persze senki nem fog Michelin csillagot kapni, de legalább három fokkal ehetőbb volt, mint a hivatásos kolléga csípős-tejszínese. Az uborka meg legalábbis érdekes volt benne – már az a kevés, amit a többszintű hőkezelés után fel lehetett belőle fedezni.

Hozzávalók:
250g penne
10 cm kígyóuborka
5dkg bacon vagy valami szalonna
1 gerezd fokhagyma
csípős paprika
1 dl fehérbor
szerecsendió, zsálya
tejszín/tejföl/tej

Az amerikaiak néha tényleg képesek olyasmit tenni az európai receptekkel, amitől nekünk kicsit feláll a szőr a hátunkon, aztán vagy elcsábulunk és beleszeretünk, vagy felírjuk az amerikai kultúra alacsonyabb rendűségét bizonyító érvek hosszú listájának vége.

Így például borzongató zsírvadász gondolat kirántani a raviolit, de odakint ez nem tabu. Sőt St. Louis egyik helyi specialitása a rántott ravioli. Marhahússal, csirkével, spenóttal és sajttal töltik, majd bepanírozzák és kirántják az ideális ropogós-nyammogós kettős élvezet garantálásához, végül szardellás-fokhagymás marinara szószba mártogatják. Szerintünk elég finom.

Bármennyire is próbálja felülírni a tésztás társadalom a meggyőződést, hogy a tészta hizlal, amikor egyes étteremláncok pont egy tésztaételből csinálnak kalóriabombát. Persze ilyen alapon a salátáról is ki lehet jelenteni, hogy hizlal, ugyanis nagyon nem mindegy, hogy mi kerül rá öntetként vagy szószként. Így van ez a tésztával is.

Ennek következtében, az USA legkalóriadúsabb, étteremláncnál kapható fogása egy garnélás, gombás, paradicsomos, spagetti, tejszínes szósszal lett. A fogás 3120 kalóriát tartalmaz, és ezzel elnyerte a kétes értékű Extrém Étkek Díj listavezető helyét is néhány éve. Ha valaki szeretné bevinni a napi kalóriaszükséglet másfélszeresét egy ültő helyében, akkor Washingtonban kell keresnie ezt az étket.

A listán, amit minden évben közzétesz egy az egészséges táplálkozást propagáló csoport, több desszert is, például egy csokitorta is szerepel, amiből egy adag 1820 kalória. A csoport szószólói úgy vélik, hogy egyes éttermek mintha azon dolgoznának, hogy hogyan tudnak minél extrémebb ételeket előállítani, melyek rendszeres fogyasztása ráadásul elhízáshoz, diabéteszhez vezethetnek.

A minap húsmentes tésztákat mutattunk, most az ellentábornak kedvezünk: amikor ezt a receptet megláttam, először arra gondoltam, hogy te jó ég...bár szeretem a húst, de ez azért talán mégiscsak túlzás. Szóval ennél több húst egy ételbe nem könnyű beletenni, de húsmentes illetve böjti napok után akár csábító is lehet.

A recept szerint ideális vendégváró étel, mert minél többször melegítjük, annál jobb lesz, csak győzzük a tésztát utána főzni, ahogy fogy.

Ha olaszosan készítjük, válasszunk eredeti hozzávalókat, de ha nem megy, remek helyettesítőket lehet találni.

Hozzávalók:

2 evőkanál olívaolaj
4 gerezd fokhagyma
1 babérlevél
10 dkg pancetta (apróra vágva)
20 dkg csípős olasz kolbász
45 dkg darált sertés- és marha- és borjúhús
1 közepes sárgarépa, finomra vágva
1 zeller, szintén darabolva
1 közepes fej vöröshagyma, darabolva
1 pohár jó minőségű vörösbor
1 mérőpohár marhahúsleves (akár kockából)
2 doboz darabolt paradicsom (konzerv)
1 marék petrezselyem
Negyed teáskanál fahéj
Az ízesítéshez egy kis só, bors
Akár 1 kg penne
Reszelt Pecorino Romano sajt

Elkészítés:

Egy mély serpenyőbe, közepesen erős lángon, tegyük bele az olajat, a fokhagymát, a babérlevelet és a pancetta (vagy bacon) darabokat, pirítsuk egy percig. Adjuk hozzá a húsokat, és süssük, kevergessük öt percig.

Vágjuk fel a répát, a zellert és a hagymát, és ahogy vágjuk, adjuk a serpenyőben rotyogó húsokhoz. Főzzük együtt öt percig, majd adjuk hozzá a bort. Főzzük további 1 percig, majd öntsük hozzá a húslevest és adjuk hozzá a paradicsomot.

Majd miközben fő keverjük hozzá a petrezselymet, a fahéjat, majd ízesítsük a szószt, így a vége felé, sóval, borssal. Forraljuk össze, majd vegyük lejjebb a lángot és további 10-15 percig rotyogtassuk.

Aztán nyugodt szívvel melegítsük újra és újra.

Forrás: http://www.foodnetwork.co.uk

Bár foglalkoztunk már néhányszor húsmentes tésztákkal, de a jó ötletekből sosem elég. Fő a változatosság alapon pedig mindig jó egy kicsit feldobni a megszokott ízeket egy-egy új recepttel, bár néha az is elég, ha a már ismert fogást valamilyen más fűszerrel vagy elkészítési technikával bolondítja meg az ember.

Úgyhogy lássunk két receptet, a spenóttal és ricottával töltött canellonit és a paradicsomos, rukkolás orecchiettét.

Hozzávalók:
12 canelloni
500 g spenót
350 ricotta
70 g parmezán
1 tojás
1 gerezd fokhagyma
700 ml besamel mártás
só, bors
olívaolaj
egy kis szerecsendió az ízesítéshez.

Elkészítés:
Tisztítsuk, majd mossuk meg a spenótot.
Tegyük egy nagy tepsibe, egy adag vajjal és fokhagymával.
Majd vegyük ki a gerezd fokhagymát, sózzuk meg.
Nyomjuk ki belőle a maradék vizet, vágjuk finomra.
Egy tálban keverjük össze a lereszelt parmezánt a ricottával és a spenóttal.
A keverékkel pedig töltsük meg a canellonikat.
Egy hőálló tálat kenjünk ki vajjal.
Némi besamelt is öntsünk a tepsibe, abba helyezzük el a canellonikat. Jól öntözzük meg a tetejét is besamellel, szórjuk meg gazdagon parmezánnal. Tegyük be a sütőbe és süssük meg, egy kis színt is adva neki a végén.

Orecchiette rukkolával és paradicsommal

(A tésztát alighanem könnyen lehet helyettesíteni kis kagylóval vagy más olyan fajtával, ami rövid és jól felveszi a mártást.)

Hozzávalók:

320 g bármilyen rövid száraztészta
300 g mini paradicsom
4 marék rukkola
pecorino sajt
1 gerezd fokhagyma
1 csipetnyi őrölt vörös bors
extra szűz olívaolaj
só, bors

Elkészítés:
Forraljunk fel egy nagy fazék vizet. Közben felezzük el a kis paradicsomokat, tegyük egy szűrőbe, sózzuk meg és tegyük félre.
A rukkolát vágjuk fel. A tésztát pedig főzzük meg, kb 10 perc alatt.
Vegyünk egy nagy serpenyőt, dobáljuk bele a rukkolát, paradicsomot, Ízesítésül pedig tegyük bele az őrölt vörösborsot, a pecorinót, és a fokhagymát.
Aztán távolítsuk el a fokhagymát, dobjuk bele a tésztát, és egy kis olívaolajjal spricceljük meg.

Vallomással kell kezdenem: nem szeretem a hawaii pizzát. Egyszerűen azt gondolom, az ananásznak semmi köze a pizzához, nem is értem, mit keres rajta. Mindenesetre utánajártam, ki találta fel ezt a pizzafajtát, a poszt végén pedig az is kiderül, mit szólnak az olaszok ehhez az egészhez.

A hawaii pizzának sem Hawaiihoz, sem Olaszországhoz semmi köze, ami így együtt már egy elég erős felütésnek tűnik egy poszt esetében. Ígérhetem, lesz még durvább is...

Szóval a hawaii pizzát egy Sam Panopoulos nevű kanadai görög (!!) étteremtulajdonos találta fel 1962-ben. Képzeljük magunkat a korba: a fél világ ukulele-mániában él, Hawaii nem sokkal korábban, 1959-ben lett az Egyesült Államok tagállama, Észak-Amerikában pedig minden menő, ami valamiképp a szigethez köthető.

Fiatal, kezdő pizzéria tulajdonosként valami tuti különlegességet szeretnénk alkotni, nem is kell sokat töprengeni talán, hogy rádobjuk a sonkára az ananászt, hátha... És a dolog működik.

Valahogy így eshetett a dolog az ontarioi Chathamben található Satellite Restaurantban. Az alig 100 ezer lakosú kanadai kisváros szinte Detroit külvárosának számít, hiszen csak 80 kilométerre fekszik az amerikai metropolistól.

Az eredeti recept

A pizza egy ekkora kanadai kisvárosban 50 éve igazi különlegességnek számított, a hawaii pizza meg pláne. Az eredeti recept egyébként csak sonkát, ananászt, paradicsomszószt és sajtot tartalmazott.

Sam Panopoulos (a jobbra látható képen) a gyors és hatalmas sikeren felbuzdulva megpróbálkozott a hawaii burger elterjesztésével is, ám azzal már nem járt sikerrel (talán mert a burger tradicionális észak-amerikai étel, és a közönség nehezebben fogadta el az újdonságot).

A hawaii pizza mindenesetre igazi világsiker lett, olyannyira, hogy például Ausztráliában az eladott pizzák 15 százaléka az.

Egy őszinte nagykövet

A hawaii pizza diadalútja persze nem mindenkinek tetszik. Mást ne mondjunk, ott van Olaszország egykori londoni nagykövete, aki még 2004 februárjában szokatlanul éles kirohanást intézett a szigetországban működő „pizzériák" és az olasz konyha megcsúfolása ellen, amire a hawaii pizzát hozta fel példaként.

„Ha egy szakács ananászt tesz egy pizzára, akkor a végeredmény nagyon messze van a hagyományos olasz íztől, amit a mozzarella, a paradicsom, a bazsalikomlevelek és esetleg egy kis darab ajóka ad" – nyilatkozta Luigi Amaduzzi.

„Még az olasznak tartott pizzák is – amelyeknek szalámi vagy prosciutto van a tetején – mind új kreálmányok. Némelyüket nem szeretem, mert az én ízlésem inkább hagyományos. Az étel művészet. A kreativitásról kellene szólnia, de csak bizonyos határokon belül" – tette hozzá a nagykövet (a következő képen jobbra).

Semmi köze az olasz konyhához

Luigi Amaduzzi azonban a nyilatkozgatásnál is tovább ment, a tekintélyes The Guardian című lapba cikket is írt, melyben részletesebben is kifejti, miért tartja az olasz konyha megcsúfolásának a hawaii pizzát és társait.

Ebben kifejti, hogy megérti az érdeklődést, ami a hawaii pizzával kapcsolatos megsemmisítő véleménye keltett, és természetesen senkinek sem akarja megszabni, mit egyen, csak azt az egyet szeretné elérni, hogy az ilyen ételt ne nevezzék olasznak, mert semmi köze az itáliai konyhaművészethez.

„Az ananászos vagy currys pizza semmivel sem olaszabb, mint amennyire angol lenne mondjuk a csokis steak. Az élelmiszeriparban túl sokakat csak a gyors meggazdagodás érdekel, így aztán a végeredmény néha az, hogy az olasz éttermek olyan fogásokat vesznek fel az étlapra, amiknek semmi köze az olasz konyhához. Miként bizonyos indiai ételek egész egyszerűen nem léteznek az indiai gasztronómiában, úgy például a bolognai spagetti is ismeretlen Bolognában."

(...)

Az ananászos pizzától indultam, végül még egy gondolatot szeretnék hozzátenni: az integráció minden európai nép érdeke, de ennek nem szabad egyben homogenizálódást is jelentenie. A nemzeti kultúránk közös érték, és mindent meg kell tennünk, hogy megőrizzük minden vonását, és ebbe az ételek is bele tartoznak" – írta Luigi Amaduzzi, 2004-ben Olaszország londoni nagykövete.

A hawaii pizza tehát ezek szerint nem olasz étel – ettől természetesen még lehet szeretni, csak éppen fogadjuk el, hogy az olasz gasztronómiához nem sok köze van.

Így őszre megérnek a csonthéjasok, amiket különösen jó dolog, ha saját kezűleg tudunk gyűjtögetni.

Ki gondolná, hogy a forrásban lévő víznek ennyiféle fajtája lehet, ezeket mind meg lehet különböztetni, és mindegyik másra jó, ha főzésről van szó. A tészták kapcsán gyakran említjük a receptekben, hogy a „tésztát forrásban lévő vízbe tesszük, és megfőzzük". Az sem mindegy, hogy ez a víz mennyire forr.

Hiszek benne, hogy a legjobb receptek organikusan alakulnak ki, nyugodt, otthoni körülmények közepette, ahol az alapanyagok, az elvárások és az alkalmazott technikák egyfajta harmóniában élnek egymással. Így alakult ki hosszú évek alatt az üres hűtőből is ebédet varázsoló tésztás fogások színe-virága. A juhtúrós-szalonnás copfocska című recept olyan kényelmes és bejáratott, akár Velence tükörsima márványlépcsői.

Tegyük fel, hogy egy nem teljesen szétesett háztartásban (az olajon és a són kívül) tészta és valamiféle szalonnavég mindig akad. Nagyszerű: akkor már csak egy húsz deka juhtúrót kell vennünk hazafelé, és el tudjuk készíteni ezt a receptet. Persze lehet cizellálni is: alant a teljes receptet írom le.
A copfocska az egyik kedvenc tésztaformám. Ahogy a neve is mutatja, két tésztaszál van copfba összefonva, és így kialakul benne egy kis kövér, harapnivaló rész, amitől a leginkább galuskára emlékeztet. Más tésztával is lehet készíteni, de ezzel messze a legfinomabb. Megfőzünk tehát egy zacskó copfocskát roppanósra – az ’al dente’ nem igazán írja le azt az állagot, amit a copfocska ideális esetben felvesz: inkább roppanós.

Egy nagy serpenyőben ropogósra lesütünk legalább tíz deka – de húszig is simán elmehetünk, ha hízókúrán vagyunk – szalonnát, ideális esetben van benne füstölt-főtt csemege és kolozsvári is. Egy vastaghúsú, nagytestű paprikát (lehet kaliforniai, de lehet csípős is, ha más nincs, a sima lecsópaprika is jó) apró kockákra vágunk. Adjunk az esztétikának, és használjunk minél színesebb paprikát – jól fog mutatni a sápadt ételen. A paprikakockákat rádobjuk a már ropogós szalonnára, és pár percig sütögetjük, csak le ne égjen. Ha már minden nagyon ropogós és forró, akkor ráborítjuk a lecsepegtetett tésztát, és megkeverjük, hogy ne a szalonna legyen alul.

A serpenyőt lefedjük, és a lehető legnagyobb lángon odaégetjük a tésztát. A copfocska nagyon jól reagál a leégetésre – pár percenként megkeverjük és újabb felületeit égetjük oda – ezen nem azt kell érteni, hogy szénfekete kődarabokat csinálunk belőle, csak annyit, hogy a szalonnazsíron szép ropogós barna lesz a tészta. Amikor már nem lehet tovább fokozni a dolgot, és a serpenyő egész tartalma fájdalmasan száraz és serceg meg ropog, akkor elzárjuk a lángot, rámorzsoljuk a juhtúró nagy részét, és visszafedjük. Adjunk egy pár percet a juhtúrónak, hogy megolvadjon a forróságban, de vigyázzunk, hogy sugárzó hő – nagy láng, kis láng ne érje, mert akkor pillanat alatt elmegy minden íze. Pár perccel később öntsünk egy löket főzőtejszínt az olvadozó juhtúrótömbökre, majd egy generózus adag (egy-két deci) főzővizet. Ez teszi fel a koronát a műre, a víz majd felrobban a sok száraz, forró, zsíros tésztától, gyorsan lefödjük, és hagyjuk, hogy az egész szépen utófőjjön. Törhetünk rá némi borsot. Összekeverjük: ideális esetben a tejszínes juhtúró egyenletes nyálkát képez a tésztán, és hozzáropognak a szalonnák, nagyon finom. Ha minden elővigyázatosságunk ellenére mégis elmenne a juhtúró íze, a maradékból még pótolhatjuk, amíg meleg a tészta.
Ehhez is száraz fehérbort kell inni, és ha van otthon, lehet kísérletezni különféle magyaros savanyúságokkal – a savanyú dinnyécske pl. nagyon megy hozzá – végül is zsíros, parasztos tésztaételről van szó.

Hozzávalók:

Copfocska tészta
10-20 deka szalonna (kolozsvári+zsír)
15-20 deka juhtúró
Főzőtejszín
Valamilyen paprika
Só, bors
Esetleg magyaros savanyúságok

Éppen vidéken látogattam meg a szüleimet, és egy gyors édes, túrós tésztát akartam összedobni nekik, amikor Apukám lement a pincébe, és felhozott pár üveg befőttet. Amint megláttam az üvegeket, már tudtam, hogy akkor én most feldobom egy kicsit ezt a túrós tésztát. :-) Készítettem meggyszószt, és egy időre sütőbe dugtam minden hozzávalót. ;-)

Hozzávalók: 

• 150 g Gyermelyi Vita Pasta spagetti
• 2 ek Gyermelyi búzafinomliszt
• fél üveg meggy befőtt
• 2 ek cukor
• 1 csomag vaníliás cukor
• 3 dl tej
• 200 g túró
• 1 ek margarin

Elkészítés: 

A tésztát kifőzzük.

A meggyet két deciliter tejben elkezdjük forralni, közben egy kis tálban lisztet és tejet keverünk össze. Utóbbit a már forrásban lévő meggyhez adjuk, összekeverjük, adunk hozzá cukrot, és hagyjuk besűrűsödni. A meggyszószhoz adjuk a túrót, majd összeforgatjuk a tésztával, és egy margarinnal kikent, lisztezett sütőformába öntjük, majd előmelegített sütőben 180 fokon 25 percen át sütjük.

Jó étvágyat!

Készítsünk az édes tészta mellé káposztalevest tejföllel. :-)

- KockacZukor -

Amikor múltkor egy húsos ételhez citromos szószt/szaftot készítettem, amit tésztával ettünk, akkor gondolkodtam el rajta, hogy milyen sok mindenbe is jó ez a már régen nem egzotikus gyümölcs, ami mindennapos része lett az életünknek, az étkezésünknek. Nagyon jól hasznosítható a konyhában, ráadásul a benne lévő sok C-vitamin miatt nagyon egészséges is. Mármint, ha sikerül kezeletlen héjút találnunk.

Nagyon frissítő és igazán pikáns ízt adhat sok szósznak, mártásnak, ha adunk hozzá egy kis citromlevet vagy citromhéjat. Na, de hogy érdemes például a héjat reszelni, hogy ne legyen kesernyés?

Az egyik tanács az, ha van kézi reszelőnk, akkor ne a gyümölcsöt mozgassuk a reszelőn, hanem fordítva, a reszelőt a héjon, így jobban is látjuk, mit csinálunk, nem „borotváljuk" kétszer ugyanazt a foltot, és nem vágunk bele a fehér, keserű héjba. A másik ok, hogy így könnyebben összegyűjthető a lereszelt forgács, nem hullik szerteszét a reszelő alatt. Persze ezt nagyobb méretű eszközzel már nehéz megvalósítani. Abban az esetben marad az odafigyelés.

Ha egy recept csak citromlevet ír elő, akkor sem érdemes a héjat kidobni, hiszen a lereszelt héjat mélyhűteni is lehet, ha teáskanálnyi adagokban kis csomagocskákba fóliázzuk, a levegőt jól kinyomkodva, akkor ezeket egy zipzáras hűtőtasakban a fagyasztóba tehetjük, akár három hónapra, így később is felhasználhatjuk, ahelyett hogy kidobnánk.

Végül, hogyan facsarjunk ki a lehető legtöbb citromlevet, már ha kézzel futunk neki a dolognak? Ne félbe vágjuk, hanem szeletekre a citromot, ráadásul úgy, hogy a közepét körbevágjuk. Így sokkal több gyümölcsfelszínhez jutunk, amiből szó szerint akár csavarással kifacsarhatjuk a levet, mint a vizet egy mosott ruhából.

Amikor a világ lelkiismeretesebb fele azon fáradozik, hogyan tehetné élhetőbbé a napi létet, felmerül a makaróni tészta, mint zöld alternatíva. De hogyan? A műanyagmentes lét egyik alapköve, hogy hanyagoljuk  például a műanyag kávéfedőket, kis italkeverő pálcákat, és a szívószálakat is. Szívószállal inni márpedig jó, szeretünk, és ha nem papírszívószálra cseréljük a műanyagot, akkor cserélhetjük makaróni tésztára is. Az ötlet bravúros, abszolút támogatjuk. Nektek hogy tetszik? :) 

Forrás: Boredpanda