Felhívás egy keringőre, amit, ha házassággal végződik, ismét guksuval ünnepelhetünk meg. Persze Csoszonban kivégeztek volna érte – vagy mégis voltak kivételek, akik számára megnyíltak a legelzártabb paloták kapui is?

A gauchók Dél-Amerika pampáinak urai és talán kevésbé ismertek, mint a focisták, de a népszerűség valószínű nem is izgatja őket annyira. Szabadok, mint a madár, és étlapjukon szinte kizárólag „churrasco” szerepel.

Megéhezünk, nyúlunk a telefonért és már rendeljük is a pizzát: évente ezt világszerte egymilliárd alkalommal teszik meg az emberek. Azt viszont már kevesen tudják, hogy lassan kétszáz éve szállítják házhoz a pizzát, és a doboz is már ötven éves találmány és még mindig kitart. Elmeséljük a történetét.

Feltárjuk a kel titkait: az I-II. Világháborúban a „Győzelem kertjeinek” sztárja volt, (újra)felfedezésére 2012-ben, Párizsban mozgalom indult. Gondolatzáró receptünk két őszi energiabajnok, a leveles kel-sütőtök páros diadala.

Egy tésztás blogon a paradicsom mint elmaradhatatlan szószkellék fontos szerepet kap. Így az sem véletlen, ha egy ilyen érdekes kultúrtörténeti cikk akad az ember kezébe, azt szeretné megosztani a paradicsomot bármilyen formában kedvelő olvasóközönséggel.

A ramen egy különlegesen sűrű leves, amelyre igaz, hogy több benne a tészta, mint a lé. Kis képes ramen történettel szolgálunk ma, és talán még az is kiderül, valóban a hosszú élet titka-e ez az étel.

Ha ma pizzát készítünk, veszünk, rendelünk, elég jó esély van rá, hogy a paradicsom valamilyen formában megjelenik, és hasonló a helyzet a tészták esetében is. Szóval a paradicsom igen fontos része lett tésztafogyasztásunknak, így aztán indokoltnak érezzük, hogy a tésztatörténelemben tett kalandozásaink során egy egész posztot szenteljünk eme kapcsolatnak.

Folytatjuk kalandozásunkat a tészta történelmében. Minisorozatunk első részében megnéztük, mi köze Marco Polónak kedvenc ételünkhöz (és ami köze van, az úgy van-e, ahogy a legenda tartja), jártunk Kínában és jöttek az arabok is. Ma következzen tehát a (tészta szempontjából nem is olyan sötét) középkor, miközben kiderül az is, milyen szerepet játszott a tészta a villa elterjedésében.

Hát nem. Mégsem éli túl. Mármint a koriander. Apró levelei lefeküdtek a hideg földre, és szétszórta pici magvait, pedig azt sem láttam, hogy virágzik. Ezek szerint a koriander-pestót már csak jövőre készítem el. A kinyúlt emlékére itt egy kis összefoglaló: mit lehet tudni a korianderről?

A tarhonyáról gyerekkoromban csakis a targonca tudott eszembe jutni, de legalább szerettem. A tarhonya még az avas üzemi zsírból is kihozta a legjobbat – egyszerűen jól állt neki az előpirítás, meg az olcsó paprikapor – ez ilyen szocializmusálló étek – nyilván nem ez volt az első gasztronómiai vészkorszak, amit túlélt.

Hol is tartottunk?
„A tészta a 17. századra már általános, mindennapi eledellé változott. De valami még mindig hiányzott ahhoz, hogy a pasta elinduljon világhódító útjára.” Ezt a valamit pedig az aztékok hóhéra, a hírhedt Hernan Cortés maga hozta haza az Újvilágból.

A tészta újkori története nagy ambíciók, revelációk és rácsodálkozások története. Mintha a tésztára rátaláló kultúrák nemigen akarnák elhinni, mennyire változatos és mennyire praktikus, mennyire olcsó és mennyire finom étel a tészta.

Abban mindenki egyetért, hogy a tészta, mint olasz nemzeti eledel hódította meg a globális gasztronómiát. Pedig tésztát készítenek és esznek Kínától Spanyolországig, Thaiföldtől Oroszországig. De ahogy ők csinálják, abból nem lett akkora szám.

Az itthon kapható tészták egyik leglátványosabbika. A pákkeri olyan vastag csövecske, mintha egy slagot vágtak volna gusztusos szeletekre. Sok mindenre jó, miközben eredetileg nem is evés céljára találták ki.

Szomor után hirtelen sokat romlik az út minősége. Összegömbölyödött kutya méretű kátyúkat kerülgetünk a sűrű bozóttal szegett úton. Aztán egy ponton szétválik a bozót, és feltárul előttünk a Budai hegyektől a Gerecséig elnyúló Zsámbéki medence legszebb látképe. Akár egy science-fiction regény borítója, ami a szebb jövőt ábrázolja: hullámzó friss, zöld búzamező amíg a szem ellát, háborítatlan táj, egyetlen égre szökő high-tech várossal. A Gyermelyi Tésztagyár silóktól, tornyoktól, víztoronytól, malomtól, kéményektől szúrós körvonalai törik meg az idilli hullámzást. Reggel nyolckor van jelenésünk a gyárkapuban, és a hajnali köd, valamint az álmosság csak fokozza a látvány misztikumát. Az idealista sci-fi szerzők ilyennek képzelték a jövő iparát: tisztának, impozánsnak, hatékonynak és illedelmesnek, csak aztán jöttek az antiutopisták, hogy szénfeketére fessék ezt az optimista képet.