Hogy tervezze meg a bringautat az ember, ha egy 7 éves kisfiú, egy 8 éves kisfiú, egy 16 éves tini lány, egy harmincas nő és két negyvenes férfi együtt szeretne bringázni? A kicsik ugyan energiabombák, de az 50-60 km-es távot nem tekerik le... ami viszont a férfiaknak szinte kevés. A lányok pedig inkább andalogva bringáznának... Hát. Nehezen, és hosszas rágódás után, de összehoztunk mégis egy közös túrát, játszóteres megállókkal a kicsiknek, meredek dombokkal a fiúknak és zöldellő parkokkal a lányoknak. :D A közös sportolás után mindenki megérdemelt egy mennyeien finom süteményt. Íme a receptje.

Fotó: KockacZukor

Minden hétvégén édes süteményt sütök.. itt volt az ideje egy kis ropogós snack-nek is. Megkértem a párom, hogy porszívózzon és mosson fel, amire higgadtan azt felelte, hogy 'oké'. A válaszhoz csapott mosolyon még meg is lepődtem, de amikor még túl is teljesítette magát, tényleg tátva maradt a szám. Időközben én elkészítettem a padlizsánkrémet, és a sajtos, magos stanglikat. Este jöhetett a házi mozizás. ;-)

Fotó: KockacZukor

A húsvét már nem olyan dugig evős ünnep, mint a karácsony. Sőt, inkább könnyed salátákat, sonkát, tojást, friss zöldségeket, savanyút, illatos levest eszünk a családi ebédeken. A borok már lágyabbak és könnyedebbek, a beszélgetések egy része már az udvaron folyik, sőt, ha úgy adódik egy jó kis vidéki erdei sétát is teszünk. A kicsik fészket készítenek a nyuszinak, mi nagyok pedig süttetjük az arcunkat a napon. Imádom!

Fotó: KockacZukor

Szükségem volt ismét egy erkölcsi bizonyítványra, így a vacsora hozzávalóinak a megvásárlása előtt beugrottam a postára is. Még be sem léptem, amikor egy régen látott, de szívemhez közel álló baráttal futottam össze. Olyan jó volt megölelni és beszélgetni vele, hogy biztos több hétre feltöltött ez a véletlen találkozás. Miután elbúcsúztunk, azon gondolkodtam, hogy mennyire meghatározóak bizonyos emberek, bizonyos mondatok az életünkben. Vannak, akik jönnek és mennek, de vannak olyanok is, akikkel ha csak ritkán is találkozunk, mégis fontos és eltagadhatatlan helyet foglalnak el a szívünkben. Hálás vagyok értük. :-)

Fotó: KockacZukor

El nem tudom mondani, milyen mérges vagyok amiatt, hogy nem a kezembe adják a fizetésemet, hanem bankszámlára utalják, és emiatt a bankok piócaként szívják a véremet. Belegondoltatok már abba, hogy ha lenne a munkahelyeken kifizetőhely, akkor egyáltalán nem kéne évi több tízezret kezelési és egyéb költségre kifizetni? Épp bankot váltok, mert túl soknak ítéletem a zsebemből kivett bankókat. Természetesen, „akivel” újonnan szerződtem is egy modern, legálisan működő rabló, de legalább nem bánt annyira. Mérgelődés esetén az ellenszer a konyha, és az ízletes vacsi közös fogyasztása a szívnek kedves emberekkel. :-)

Fotó: KockacZukor

Általános iskolai koncertfellépésen jártam. Mindenki fekete-fehérben, a szokásos dalocskák, versek és hangszeres darabok. Nosztalgikus volt. Természetesen elsősorban a számunkra legfontosabb gyerkőcöt akartuk hallani és látni, hiszen olyan büszkék vagyunk rá. Emlékszem rá, hogy anno én, gyerekként mennyire nem szerettem közönség előtt fellépni és zongorázni. Szavaltam is, énekeltem is, de nem éreztem jól magam közben. Majd amikor édesanyám azt mondta, hogy a szomszéd fiúcska jobban énekel, mint én, akkor már visszafordíthatatlan volt a folyamat: többé nem érdekelt se zenélés, se az ének. Azóta persze felnőttem, és énekelek is. Elsősorban a kocsiban, ha egyedül vezetek. És nem, tényleg nincs hangom. :) De akkor, ott a kocsiban én vagyok a világ legjobb énekesnője. ;-)

Fotó: KockacZukor

A hétvégén a Tisza-tavat bringáztuk körbe. Közel 70 km-t tettünk meg. Én nem vagyok egy rendszeresen bringázó ember, de az utóbbi időben igen sokat pattantam bringanyeregbe. Az első utak rövidek voltak, 30 km körüliek. Ezeket a távokat kicsit növeltük a Balaton partján, ahol már 50 km fölé is merészkedtem. Természetesen a hátsóm sajgott is két-három napon át, amin persze a szilikonos ülés sem segített. Kicsit megijedtem, amikor megtudtam, hogy milyen hosszú is lesz ez a tó-kör, de belevágtam. Ugyan az utolsó kilométerek már nem mentek az átlag 20-25 km/h-s sebességgel, sőt, inkább csak a túlélési ösztön hajtott, de azért büszke voltam magamra, hogy ezt is megcsináltam. Megérdemeltem hát a finom vacsorát. ;-) 

Fotó: KockacZukor

Édesapám küldött nekünk, fővárosiaknak vidékről egy pár csípős kolbászt. Bár zsírpapírba volt tekerve, azon keresztül is olyan erős volt az illata, hogy nagyokat kellett nyelnem mellette. Nem sokáig bírtam magam visszafogni; nem érdekelt, hogy épp hány óra van, enni akartam belőle. Csakhogy elfogyott otthon a kenyér. Csalódottan ültem le a kolbász mellé, amikor jött az isteni ötlet, hogy tésztával készítem el.

Fotó: KockacZukor

Édesanyám átutazóban volt nálunk Budapesten. Miután lepakolt, és kicsit megpihent, sütni támadt kedvünk. A család minden tagja imádja a túrós édességeket, és mivel még soha nem próbálkoztam vargabéles recepttel, itt volt az alkalom, hogy Anyutól megtanuljam az elkészítésének csínját-bínját. Ugyan azóta Édesanyám tovább repült Németországba, mi, az itthon maradtak, a hatalmas tepsi édességből egész hétvégén tudunk majd nassolgatni...

Fotó: KockacZukor

Ismét kiállításon jártam. Most a fotók helyett hatalmas festmény tárlatot néztünk meg. Több, mint három órán át tanulmányoztuk a képeket, és merültünk el a részletekben, a szépségben, precizitásban, illetve osztottuk meg az érzéseinket egymással egy-egy alkotás elé gyökerezve. Amikor már az utolsó előtti teremben jártunk, egy múzeumban dolgozó munkatárs elkezdett kifelé hessegetni minket azzal, hogy a nyitvatartási idő lejárt. Elindultunk hát a kijárat felé - plusz velünk együtt még úgy 15-20 ember. Természetesen nem tudtunk ellenállni az utolsó terem falain lógó néhány képnek, ezért úgy fél-egy perccel záróra után léptünk ki az ajtón. Ez a múzeum dolgozóinak természetesen nem tetszett, de mi pozitívan, élményekkel gazdagodva indultunk haza.

A csodálatos és hatalmas tárlat után csakis egy pohár finom bor és illatos vacsora következhetett! :-) 

Fotó: KockacZukor

Az úgy volt, hogy látogatók jöttek hozzám vacsoraidőben. Bár nem a vacsora volt a találkozás oka és indoka, tudtam, hogy a vendégek ebben az időben már megéheznek. Gyorsan készítettem egy rakottast, amiben volt szalonna, sonka, trappista, besamel. Mire a fotóstársak beléptek az ajtómon, már illatozott az egész lakás, sőt lehetett is tálalni!

Sok mosoly, jó beszélgetés, finom bor. Hát mi kell még egy hétköznapi estére? :)

Fotó: KockacZukor 

Hozzávalók:

200 g Gyermelyi nagy kocka

20 dkg angolszalonna

10 dkg főtt füstölt sonka

60 g vaj

3 evőkanál liszt

3 dl tej

3 dl tejföl

25 dkg reszelt trappista

szerecsendió

só, bors

Elkészítés:

A tésztát kifőzzük.

Az angolszalonnát és a sonkát vékony csíkokra vágjuk.

A sajtot lereszeljük.

Egy tűzálló tálat kivajazunk.

Egy serpenyőben a vajat megolvasztjuk, belekeverjük a lisztet és barnulásig pirítjuk. Hozzáadjuk a tejet, és csomómentesre keverjük. Hozzáadjuk a fűszereket és a tejfölt. Összedolgozzuk.

A kivajazott tálba teszünk egy réteg tésztát, majd egy réteg sonkát, illetve egy réteg besamelt és reszelt sajtot. Ezt a rétegezést megismételjük.

Előmelegített sütőbe tesszük, és 35-40 perc alatt megsütjük.

Fotó: KockacZukor

Melyik rakott étel a családod kedvence? :)

- KockacZukor -

Találtam egy nagyszerű tésztás blogot! Pasta e basta a neve (mit nem értek, de valaki biztos megmagyarázza - tészta és kész?), és nem egy személyeskedő blog, inkább csak recepteket közöl, de azok igencsak szívhez szólóak meg innovatívak és sok személyes invenció is érződik rajtuk! tele vannak izgalmas alapanyagokkal, érdekes eljárásokkal.