Fahéjas csavarintott

A szülinapi bulikat nem érdekli holmi koronavírus. Egy szülinapi buli szent és sérthetetlen kell, hogy legyen, ha kisgyermekről van szó, bármi is történjék. Lehet, hogy idén sajnos szűk családi körben kell megünnepelni, a kis barátok és zsúr nélkül, csendesen. Az is lehet, hogy idén nem lesz mód spéci tortára vagy extra süteményre, de azért egy gyors nasi mégis jár az ünnepeltnek! Mindössze három hozzávaló kell hozzá, amit eltárolhatsz otthon is, illetve valószínűleg még egyik sem hiánycikk sehol. A bolti leveles tészta eláll akár a frigóban, őrölt fahéj és cukor biztosan akad a kamrában. A cukros fahéj egyébként is minden családban nyerő, ahol hódít/hódított a tejbegríz. No, eme három hozzávalós édesség aztán tényleg nem tart sokáig (az elkészítése és az elfogyasztása sem), így a home-office és a tanulás, házimunka közepette is találhatunk rá időt.

cinnamon-crescent-twists-9-700x876_1.jpg

Hozzávalók:

  • 2 evőkanál cukros fahéj (kristálycukor ez esetben jobb, mert kevésbé olvad)
  • Leveles tészta
  • 3 evőkanál olvasztott vaj

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Vágjunk egyforma méretű téglalapokat a leveles tésztából, 16 darabot. A felét kenjük meg vékonyan olvasztott vajjal, majd szórjuk meg a porcukros fahéjjal. Illesszünk minden darabra egy-egy fedél-tésztát a maradék 8 lapból, majd csíkozzuk fel, és a képen látható módon tekerjük meg kissé. Verjünk el egy tojást, és kenjük meg a rudakat. Sütőpapírozott tepsin süssük ropogósra. Eszméletlen jó! És tudtátok, hogy a fahéj jótékony hatással van a memóriára, és a tanulási készség javul tőle? Csak mondom... ez még pont, hogy jól jön az otthon tanuláshoz. :)

cinnamon-crescent-twists-3_1.jpg

cinnamon-crescent-twists-4_1.jpg

cinnamon-crescent-twists-5_1.jpg

cinnamon-crescent-twists-6_1.jpg

Forrás: https://lilluna.com/

Popeye kedvence

Mivel a spenótnak kiváló a vastartalma, ezért ajánlják minden növésben lévő gyermeknek, várandós és szoptató anyukának, és mindenkinek, aki vérszegény. Sajnos a kinézete a kicsiknek nem olyan szimpatikus, ezért jók az olyan mesék, mint a Popeye, a tengerész, akit, mint a spenóttól erőssé, egészségessé vált embert példaként lehet említeni a piciknek. :-)

200222-2.jpgFotó: KockacZukor

Rizspogi

Imádom a rizst. Képes vagyok akár magában megenni egy bödönnel. Főleg, ha tyúkhúsleves alaplével készül, és finom ízes lesz. A férjem viszont képtelen rizst főzni, ha nekiáll nagy ritkán, hogy meglepjen vacsorára bennünket, tuti, hogy a tasakosat választja, aminek a főzővizébe még sót is elfelejt tenni. Persze a szándék a fontos, tudom. Áldott egy ember, amiért nekimerészkedik a feladatnak. :) Na, de ha én készítem, biztosan remek lesz, így volt ez ezzel a grillezett rizspogácsával is. Annyira egyszerű, tényleg, még magában is kiváló. Kétféle módon ajánlom elkészíteni neked:

grilled-rice-balls-6a_1.jpg

Hozzávalók (1. verzió)

  • 30 dkg rizs
  • 5 dl víz
  • só, ételízesítő
  • 2 db tojás
  • 10 dkg reszelt trappista
  • 3 szál petrezselyem

A rizst megfőzöd a szokásos módon sóval, ízesítőkkel. Egy tálban összekevered a két tojást, a trappistát, az aprított petrezselymet, és a kihűlt főtt rizshez kevered. Kis pogácsaformákat kerekítesz a masszából, és kevés olajon serpenyőben megsütöd mindkét oldalát, de grillezheted is.

Hozzávalók (2. verzió)

  • 30 dkg rizs
  • 5 dl víz
  • só, ételízesítő
  • szójaszósz vagy Teriyaki szósz

A rizst megfőzöd, kissé bővebb vízben, mint szoktad, hogy ragacsosabb legyen. A főtt rizst folpackra kanalazod - ez a formázás miatt jó ötlet, így készíthetsz kis háromszöget, mint a képen látható. Átkened a szójaszósszal, és mehet a grillrácsra. Mindkettő szuper, könnyű grillhusikkal kiváló, de mondom: én magában szeretem a legjobban. :)

Ha bizonytalan vagy a tökéletes rizs főzésének technikáját illetően, ajánljuk főzővideónkat.

grilled-rice-balls-prep_1.jpg

Forrás: http://kirbiecravings.com

Cukkinis batyu paradicsomban – videó blog MÁRCIUS

Ugyan nem vagyok vegetáriánus, imádom a húsokat, azért néha mégis jól esik egy ízletes, egészséges zöldségtál, főleg, ha attól jól is lakom. Zöldekkel kevert ricottás cukkini batyukat hoztam most nektek, amiket a paradicsomszósz és füstölt sajt annyira feldob, hogy minden ujjatokat is lenyaljátok majd az evés befejeztével. :-)

200224-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

VIDEÓ

Almarózsa süti

Leveles tésztából eddig leginkább pizzás-, kakaós csigát készítettem, esetleg megtöltöttem lekvárral, és batyut formáztam belőle. Most egy rózsa formát készítettem nektek, almaszeletek segítségével. Látványos és ízletes is, nem utolsó sorban pedig gyorsan elkészíthető.

200303-2.jpgFotó: KockacZukor

Lasagne tekercsek

Ebben a receptben nem az étel elkészítésre, hanem a különleges kivitelezésre, extra megjelenésre helyezzük a hangsúlyt, így a közkedvelt étel teljesen új és izgalmas arcát ismertetjük meg.

lasagna-roll-ups10-srgb_1_1.jpg

Lendüljünk is át a bolognai alap elkészítésén, és egyben tanuljuk meg, ha bizonytalankodtunk volna: a bolognai és a milánói alap közötti különbség az, hogy a bolognai darált hússal készül, míg a milánóiban az nincs, helyette viszont gomba és sonka bőven kerül bele.

Hozzávalók:

  • bolognai alap
  • lasagne tészta
  • reszelt sajt

Elkészítés:

Előfőzzük félkészre a tésztalapokat, majd derelyevágóval szép cakkos csíkokra vágjuk. Rámerjük a bolognai alapot, némi reszelt sajtot, majd tekercseket készítünk. A tekercseket tepsibe sorakoztatjuk. Kanalazunk rájuk a bolognai szószból, majd további reszelt sajttal meghintjük, majd addig sütjük, míg a sajt olvadni, pirulni kezd.

lasagna-roll-ups-step1-srgb_1.jpg

lasagna-roll-ups-step5-srgb_1.jpg

Forrás: http://www.cookingclassy.com

7 nap 7 energiaturmix

Hetek óta elképesztő fáradtság van rajtam. Este eldőlök, mint egy zsák, baba-időtájt. Reggel alig bírok felkelni, a napom nagy részét végig ásítozom, erőtlen vagyok, valami hiányzik. Barátném ajánlotta, hogy reggelente készítsek energiabomba turmixokat, ő is azt teszi, és pörög egész nap. Okés! Ez kell nekem! Nem kell hozzá nagy kunszt: olajos magvak a jótékony olajakért, fehérje az izmoknak, jó minőségű szénhidrát az agynak, némi vitamin és persze jó íz! Utóbbi a harmonikus összetétel függvénye. Egy egyszerűbb verziót szívesen bevállalok kútfőből is, de a hét 7 napjára már nem lenne értékelhető ötletem, hogy változatos is legyen. Ráadásul elképesztő gusztusos képekben foglalta össze nekünk a lehetőségeket a Greatist.com, örök hála nekik, lássuk és igyuk!

3_26_1.jpg

Hétfőre: a hétfőt kezdjük frissen, így citrusokat tartalmazó turmixot készítsünk. Fagyasztott mango, narancs, banán, datolya (vagy datolya híján füge is megteszi) és tej van benne mindössze; így már garantáltan várni fogod a hétfőket! :)

8_14_1.jpg

Keddre: mandula vajas, kakaós, banános turmixot készíts, némi datolyával, akár mandulatejből, de ha nem vagy laktózérzékeny, a sima tej is jó, sőt, némi tejszínt is löttyinthetsz bele.

1_30_1.jpg

A szerda már majdnem péntek, ha úgy vesszük, ennek örömére ananászból, banánból kevés vaníliával valóságos koktélturmixot rittyenthetsz!

2_31_1.jpg

Csütörtök: edzésnap, a turmixunkba így mehet energiát visszatöltő zabpehely, áfonya és banán is, és némi mogyoró, mert imádjuk.

5_22_1.jpg

A péntek igazi öröm: amolyan édes málnáért kiáltó. Kevés mogyoróvajjal, banánnal és datolyával fenséges munkahét-búcsúztató turmixod hozhatsz össze.

6_20_1.jpg

Szombaton, ha te is egész nap jössz-mész a gyerekkel, de te nem akarsz a Mekiben egy kis burit, mint ő, akkor reggel indíts ezzel a turmixszal, ami garantáltan eltelít, míg hazaértek: banán, kelkáposztalevél, ananász, menta és kókuszvíz keveréke.

9_18_1.jpg

A vasárnap pedig a palacsintáé, na de ha épp nem jön össze a hagyományos verzió, mert rohannod kell valahová, akkor jöhet egy kis banán, zabpehely, kesudió, áfonya, és tej, és az ínycsiklandó palacsinta turmix. :)

Egyik sem az a típusú ital, amit két perc alatt felhörpint az ember. Kortyolgasd sokáig, élvezettel, mert gazdag finomság. Vidd magaddal shakerben akár a kocsiban az irodába is. ;)

Forrás: greatist.com

20 okos trükk mosogatószivaccsal

A konyha egyik alapkelléke, amelyből biztosan használatban van egyszerre akár kettő is, de nálunk például talonban vannak új cseredarabok is, ha a régi túlságosan beszennyeződne. Most épp kapóra jönnek majd, mert ezeket az okos mosogatószivacs-trükköket biztosan kipróbálom, és alkalmazom is. Mutatja szépen sorban odalent a videó, hogy senki ne maradjon ki a jóból. Nézd csak. :)

szivacs_1.jpg

 

 

Egész kacsa sült almával, almaszószos tésztával és endíviával

A kacsát sült almával, almaszósszal, illetve endíviával külön-külön is el lehet készíteni, de gondoltam elhozom nektek a receptemben mindkét lehetőséget. Talán vannak, akik nem szeretik az endíviát a kesernyés íze miatt, ugyanakkor mézzel, és frissen facsart narancslével ízletes köretet lehet belőle készíteni. A sült alma a sült zöldségekkel az erős ízű kacsahús mellett mindig szuper választás.

200211-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Zöld szörny: avagy a vitamin muffin

Neked is probléma, hogyan passzírozz a gyerekbe a sültkrumplin meg a nasikon kívül végre valódi, természetes állapotú vitaminokat, ásványi anyagokat és antioxidánsokat? A zöld szörnnyel érdemes támadnod, mert garantáltan nem bír majd ellenállni neki, pláne, ha játéknak fogjátok fel az elkészítését is, és közösen keltitek életre Frankeinstein módjára a szörnyeteket. :)

green-monster-b1_1.jpg

Hozzávalók:

  • 1 csésze almaszósz
  • 1/2 csésze spenótlevél
  • 1 banán
  • 1/4 csésze darált mandula
  • 2-3 evőkanál cukor

Összemixeled.

  • 1 evőkanál kókuszzsír

Hozzákevered.

  • 1 csésze liszt
  • 1 evőkanál sütőpor
  • 1/2 evőkanál szódabikarbóna
  • 1/2 evőkanál só
  • 1/2 csésze reszelt sárgarépa

Elkevered a turmixolt keverékkel. Majd mehet muffin kapszlikba, és be a 175 fokra előmelegített sütőbe 15-17 percre. És milyen jóságokat juttatsz így a gyerekbe? Nézzük: esszenciális zsírok, A-vitamin, antioxidánsok, K-vitamin, mangán-, folsav, magnézium, vas, C-vitamin, B2-vitamin, kalcium-, kálium-, és B6-vitamin, élelmi rostok, réz, növényi fehérjék, foszfor, cink és E-vitamin. Én kedvelem ezt a zöld szörnyeteget. És Te? :)

green-monster-2b-2_1.jpg

Forrás: http://easytoddlermeals.com

Gomorra pasta: böjti gasztro Nápolyban

A farsangnak rég búcsút intettünk, de ez nem jelenti azt, hogy húsvétig kulináris izgalmak nélkül tengessük napjaink. A Kultúrmetélt-rovat böjti gasztroepizódjában Nápolyba, a Vezúv, a Gomorra, Bud Spencer, Pulcinella, a canzone napoletana és a cucina povera (szegények konyhája) szülőföldjére látogatunk egy tökéletes „frittata di scammaro” kedvéért. Tartsanak velünk!

naples01.jpg

Gombás, spenótos pite fetával – lépésekben

A pite egy olyan csodálatos találmány, amit annyiféle formában lehet elkészíteni, ahány ház, konyha és nagymama vagy édesanya. A pitét tölthetjük édesen és sósan, készíthetjük zöldségekkel vagy tölthetjük húsokkal. Fogyaszthatjuk melegében és akkor is, ha már kihűlt. Kiváló vendégváró vagy pikniken kínálható étel. A pite formája is variálható. Készíthetjük úgy, hogy nincs teteje, és készíthetjük különleges fedésekkel is. Mindenkinek a kreativitására és idejére, no, és persze az ízlésére van bízva, hogy a pitéje milyen lesz. 

200212-2-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Trükkös virsli csavart

Virsli. Otthon hullámokban tör ránk, hogy épp szeretjük-e vagy sem. Néha megkívánjuk vacsorára csak úgy mustárral, néha jól esik a gyereknek házi hot-dogként, máskor viszont hónapokig fel sem merül, hogy együk. Szombaton gyereknapi szülibuli lesz, gondoltam, újra bevetjük a jó öreg virslit, de ezúttal valami új formában: ilyen helyes kis, fapálcikára húzott hullámokként.

3-ingredient-crescent-dog-twists_1_2.jpg

Nem kell hozzá más, mint három dolog:

  • virsli (sima, füstölt vagy sajtos) igény szerint
  • csomagolt leveles tészta
  • tojás

A virslit félbevágjuk, majd beleszúrjuk hurkapálcikába. Átlósan körbevágjuk. Kissé széthúzkodjuk. A réseket körben kitöltjük a leveles tésztából sodort tésztafonallal. Tojással lekenjük, és mehet a sütőbe 15-20 percre 190 fokon. Ketchuppal, majonézzel is tálalható. Boldog szülinapi snack lesz, imádni fogják a srácok. :)

hot-dog-twists-_1.jpg

Pisztráng fokhagymás kaporszósszal

Ajándékba kaptam filézett pisztrángot, aminek nagyon örültem, mert az ünnepek óta nem ettem halat. Sóztam, olívaolajjal öntöttem le, betettem egy éjszakára a hűtőbe. Másnap már illatozott is a sütőmben. Gondolkodtam rajta, hogy narancsos-citromos szószt készítsek-e hozzá, de aztán mégis a fokhagymás, kapros öntetre esett a választásom. Ti szeretitek a pisztrángot?

200129-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

Pikáns lencse currys, húsos tészta

A lencsét általában szilveszterkor fogyasztjuk, illetve év közben egyszer-egyszer, ha azt jó kis füstölt húsokkal főzzük meg. A mi családunk szereti a lencsefőzeléket ecetes hagymával is, de jobbára ennyiben ki is merül a lencsés ételek fogyasztása. Pedig a lencsét is érdemes más ízekkel házasítani – én most curryvel, juharsziruppal, kókusztejjel, almaecettel, chilivel dolgoztam. Próbáld ki te is a receptet!  

200224-2.jpg

Fotó: KockacZukor

VIDEÓ

Cukkini hétvége

Na, ki diétázik már ezerrel a nyári fazonra? Én most csak azért nem teszem fel a kezemet, mert vadul gépelek... Hétköznapokon még hagyján odafigyelni az étkezésekre, mert az ember el van foglalva napközben a munkával, este a háztartással és a gyerekkel, na de hétvégén?! Az az igazi diéta-próbatétel...

e_1.jpg

Mert jövünk-megyünk a különféle családi programokra, ahol "karcsúsító étkek" tömkelege vár: pizza, lángos, hot-dog, sós perec, vattacukor... ember legyen a talpán, aki ilyenkor képes nemet mondani, és kivárni, amíg a program végeztével végre hazaesik, és összeüthet magának valami gyors, kímélő harapnivalót, jelen esetben cukkiniből...

Szombat: cukkini ropi

Elképesztő könnyű recept, gyorsan összeüthető akár két "Anyaaaaa, gyereeeee!" felkiáltás között is. Csupán fel kell vágni a cukkiniket, és kiolajozott tepsibe tenni, megszórva ezzel a különleges fűszerkavalkáddal, amit mindjárt leírok. Puhára sütni 15 perc alatt, majd ropogósra pirítani további 3 percig.

Hozzávalók a cukkini tetejére:

  • 1/2 teáskanál bazsalikom, szárított
  • 1/4 teáskanál fokhagymapor
  • 1/2 teáskanál oregánó 
  • 2 evőkanál petrezselyem, lehetőleg friss
  • 1/2 teáskanál kakukkfű, szárított
  • só és frissen őrölt fekete bors
  • 1/2 csésze parmezán, reszelt

img_2238edit_1.jpg

img_2270edit_1.jpg

Vasárnap: cukkini tócsni

A hét utolsó napja olyan lusta. Nem, nem mi vagyunk lusták, a nap ilyen. Aludnánk reggeltől estig. Na, de erre nyilván esély sincs, hisz a gyerek hajthatatlan, menni kell. Ide, oda, amoda. Ha azonban végre hazaértünk, mielőtt összeesnénk, jut néhány perc erre a cukkini tócsnira, ami tortillaként is funkcionálhat, ha elkészültét követően töltelékkel gazdagítjuk. De önmagában is fincsi. Csak összekeverjük a hozzávalókat, és spray-vel kifújt tepsin ropogósra sütjük. Ha lehet, próbáljuk megúszni belőle a lisztet, elvégre diétás verzióról van szó. Ha nagyon lágy lesz a massza, kevés maglisztet tegyünk bele. Szerintem finom. Szerinted?

Hozzávalók:

  • 1 csésze reszelt cukkini
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál tetszőleges magliszt (ha szükséges)
  • 1 teáskanál oregánó
  • Só, bors

 888_1_1.jpg

soft-tortilla_1.jpg

Forrás:

damndelicious.net

sweetashoney

süti beállítások módosítása