TG Italiano

Belváros. Budapest. Kilátás a Bazilikára, kellemes meleg bent, hatalmas terek. A lila színű, gigantikus lámpatestek, amik a plafonról lógtak, azonnal beszippantottak, hatással voltak rám. A beltér hangulata kifejezetten üdítő és energikus a barnás mély színek és az ütős meghökkentő fények házasításával. Inkább hasonlít az éjszakai bárokra, mégis hívogató - délidőben is.   

7_24.jpg

A WorldPress fotókiállítás után mentünk át a TG’s –be. Kedvesen fogadtak, kedvesen szolgáltak ki, kifogástalan volt a felszolgálás, és figyelem. Az ételt olyan gyorsan szervírozták, hogy mindenki megjegyezte, ilyet nem tapasztalt még egyetlen más étteremben sem. Különösen imádtam a limonádéinkkal együtt kihozott olajos chilit és a kis tálka parmezánt. Jól esett, hogy kanalazhatok belőle, amennyi jól esik, és nem kérdeznek rá, hogy plusz költségen reszeljenek-e az ételemre még belőle.

5_36.jpg

6_30.jpg

A zöld lasagne mennyei ízvilág és csodaszép látvány volt. A ház pizzája pedig a füstölt kacsamellel: fantasztikus! Vékony tészta, enyhén chilis, ízletes feltét, amit jócskán meghintettem parmezánnal is. Felejthetetlen!

8_24.jpg
9_27.jpg

10_22.jpg

Az árak az átlag fővárosi árak felett vannak. Az én pénztárcám sem engedheti meg rendszeresen, de a különleges alkalmakra kiváló opció a hely.

3_41.jpg

4_40.jpg

Állítólag több híresség is megfordult már náluk. Hát ezek után már engem is ebben a sorban említhetnek. ;-) :D

Elérhetőségek: 

Tom George Italiano

1051 Budapest

Október 6. utca 8.

www.tomgeorge.hu

 

- KockacZukor -

Egy csipet nádas

Hosszú hétvégézni, nyaralni, napozni, pancsolni vágytam négy napon át a Balcsin. Tesós, unokatesós találkozót szerveztünk, és én tűkön ülve vártam a kikapcsolódást, a közös időtöltést, lazítást. 

Ehhez képest a mini nyaralásunk égzengéssel és dörgéssel, komoly zuhikkal indult. A Balaton partjának megközelítéséhez pulcsira és dzsekire volt szükség, mert az erős szél a fák lombkoronájával együtt a mi hajunkat is tupírozta, húzta-vonta. 

Természetesen az időjárás a család jókedvét nem rontotta el, feltaláltunk magunkat a szürkeség ellenére is.

1_45.jpg

Bellozzo

Soha nem gondoltam volna, hogy eddigi életem legjobb paradicsomlevesét egy fém tálcán viszem majd az asztalomhoz, és egy papírpohárból kanalazom ki. A Bellozzo-ban, az Oktogonon valami fenomenálisan isteni paradicsomleves készül. Ott van benne tényleg a paradicsom! Mennyei!

7_21.jpg

Thai Spicy 9

Március elején végre kitavaszodott... végre elővettem az átmeneti kabátokat és félcipőket, és olyan boldogan fogadtam a napsütést. Sajnos a tavasz születése abbamaradt, és március közepére ismét elkezdett havazni, ismét hideg lett, ismét elővehettem a télikabátom és csizmám, ismét sapkát kellett húznom... és ismét nagyon utáltam a hideg és esős belvárost.

A Thai Spicy Nine étterembe az eső és hideg elől menekültem be. Éreztem a bensőmben növekvő feszültséget a szél által kifordított esernyőm, az arcomat harapdáló hideg, és a szemüvegemet beterítő eső miatt.

4_35.jpg

Trattoria Pomo D' oro - egy tradícionális olasz étterem

Nagyon kíváncsian látogattam meg az éttermet. Érdekelt, vajon mit nyújt majd nekem... üres lesz, tartalom nélküli, vagy túl sok, túl nehéz az összhatás, esetleg pozitívan csalódok, és lelkesen távozhatok majd.

Ugyan az étteremben töltött idő és beszélgetés valaminek a végét hozta el, egy újabb változást az életemben, az étterem hangulatából ez nem vett el.

2_41.jpg

Meleg barna színek, tökéletes helykihasználás, kedves és figyelmes személyzet, kellemes olasz háttérzene, és a legfontosabb - kiváló ételek.

A hely tele volt, elöl is, a hátsó részben is, élt, dobogott a szíve. A borom kellemesen elbódított, az ételeinkre várva elrágcsáltuk a grissinit.

6_26.jpg

3_34.jpg

4_34.jpg

Rendeltünk zellerkrémes bárányhúst, és kacsahúsos tésztát. Egyszerűen mennyei ízeket kaptunk, bár a méretek inkább a női pocaknak kedveztek, a férfi bendő valószínűleg többet is be tudott volna fogadni.

7_19.jpg

1_41.jpg

Az étlap különleges és változatos, a borlap végtelen, pohár és üveges borokat is lehet kérni.

5_29.jpg

Nagyon jól éreztem magam, a kiszolgálás, az étel, az étterem hangulata adott, vissza fogok még térni.

Foglaljatok asztalt, ne hagyjátok ki az étterem nyújtotta élményt.  

 

Elérhetőség:

http://pomodorobudapest.com/

Telefonszám: +36-1-302-6473
Info: info@pomodorobudapest.com 

Asztalfoglalás: reservation@pomodorobudapest.com

Nyitva tartás: Hétfő – Vasárnap:  12:00 – 0:00

Budapest, Arany János utca 9.

 

- KockacZukor -

Pasta Bazár - olasz tészták háza

Soha nem fogom elfelejteni a Toscana-ban töltött nyaralásokat. Pínea ligetek, végtelen és színes dombok, azok tetején a tipikus toszkán épületegyüttesekkel, gazdaságokkal, a szűk, macskaköves utcákat, spalettás házakat, a naplementéket és béka brekegést. A pizzát, a paradicsomos kenyérlevest, az Aperolt, a fagylaltot. Nem fogom soha elfelejteni Vinci városkáját és a mellette elterülő olajfaligeteket sem. Aki még nem járt Toscanában, kezdje el szervezni az utat a következő tavaszra, nyárra vagy őszre, mert garantáltan felejthetetlen élmény lesz a számára.

2017-12-11_13_57_30.jpg

Leves és tészta az OSHO-ban

Hát nem tudom ki, hogy van vele, de én nem tudok leves nélkül élni. Van, hogy csak levesre vágyom, a szilárd étel pedig érdektelen marad mellette. Van, hogy a tiszta fehér, forró levesre áhítozom, a szürcsölés élményére, és van, hogy sűrű barna levesre, ami laktat, amitől tele lesz a gyomrom, ami gazdag, és szinte főételként fogyasztható. Ha pedig leves, akkor levestészta, aminek a sok fajtája is jelzi, milyen meghatározó számunkra a leveskultúra. Most be is ugrott az a vicces kérdés, hogy vajon az analfabétáknak is ugyanúgy ízlik-e a betűtésztával készült leves. ;-)  Na jó.. skip. :D

2017-11-20_14_33_19.jpg

Kitchen of Health

Ahány ember, annyiféle napi ritmus, táplálkozási szokás, mozgáskultúra, testalkat, egészségi állapot, szokás, családi minta, életkor, lakókörnyezet, munkakörnyezet, cél. Még az is más és más, hogy ki mit lát szépnek, mit talál vonzónak a külalak, és össz-megjelenés szempontjából magán vagy másokon.

10_16.jpg

Csigaház a Balatonon

Balatonföldvár kikötőjében található a Csigaház Kisvendéglő. A platános sétány végén, vadregényes formájával megkapó kis hely, házias ételekkel.

1_34.jpg

Made in Pasta

Molnár Zsolt főszakács közvetlensége meglepett. Nemigen tapasztalom ezt a nyílt és egyben befogadó, kedves kommunikációt itthon, főleg nem, ha a háttérmunkára, az alapanyagokra, és egyéb kulisszatitokra kérdezek rá. Valójában rákérdeznem se kellett, mert Zsolt olyan őszinte szeretettel mesélt nekem a Made in Pasta-ról, hogy nagyon hamar elvarázsolt a világuk.

2017-06-26-17-02-40.jpg

De jó ez a DIÓ

Egy pénteki napon sétáltam hazafele a belvárosban, amikor megpillantottam ezt a kis üzletet, amibe akkor – mert siettem és dolgom volt – csak bekukucskáltam. Azonnal kíváncsivá tett, és mivel még napokkal később is eszembe jutott a hely, ezért felkerekedtem, és elmentem újra.

2017-03-17-14-55-02.jpg

2017-03-17-15-25-53.jpg

Konyhakiállítás 2017.

Izgalmas programot ajánlunk jövő hét végére. A közelgő Konyhakiállításon az egész napos konyhatervezési tanácsadás mellett 2017 legújabb konyhabútor trendjeit és dizájner bútorait is megtekintheted. Lesznek szuper nagy- és kisgépek a jövőből, sőt, profi séfek is. Válogathatsz gyönyörű porcelánokból és edényekből, és rengeteg konyhai trükköt, praktikát leshetsz el a bemutatókon. Az eseményre érdemes regisztrálni is ezen a linken. Mi kíváncsian és izgalommal várjuk! :)

16425882_1373114252709755_2333033275472275222_n.jpg
9_17.jpg

Túrós kakaós kiránduláshoz

Csóványos a Börzsöny legmagasabb hegycsúcsa. 938 m magasra kell eljutni, hogy aztán a 22 m magas kilátó tetején csodálhassuk a földet borító erdőtakarót, amíg a szem ellát. Nehéz túra feljutni, szinte folyamatosan emelkedik az út, és a terep sziklás, darabos. Az menetidő egy kilenc éves fiúcskával több, mint három óra volt felfelé, és két és fél óra lefelé. Bár a csúcs felé közeledve már a túlélésért küzdöttünk ;-), a látvány, és a tudat, hogy megcsináltuk, büszkeséggel töltött el minket. Az úton a szükséges energia pótlását az a túrós kakaóscsiga biztosította, aminek a receptjét most meg is osztom veletek.

turos_kakaos_csiga_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Akademia Italia - olasz étterem, delikátesz és főzőiskola

Az Akademia Italia étterme tágas, világos volt, amikor beléptünk. Jobbra mindjárt egy delikátesz pult fogadott minket - tésztákkal, különleges olívaolajokkal és balzsamecetekkel, édességekkel, kávéval és borokkal - amiken végigpásztáztam a szemeim, amíg az asztalunkhoz nem értünk. A hatalmas térben mégsem vesztünk el, mert rozmaring illatú barátságos és meghitt kis sarkot kaptunk a vacsoránk elfogyasztásához. Ő lasagne-t evett, én rákos, ropogós-sonkás salátát. A rose illatos, mély rózsaszín volt, a fiatal éttermi csapat pedig lelkes, mosolygós, életvidám.

1_22.jpg

2_22.jpg

3_19.jpg

Engem mindig elbűvöl, ha egy étterem rágcsálnivalót, pár falat előételt szolgál fel a főételekre várakozva. Szeretem az ízlésesen becsomagolt péksüteményt, és ezekben mind részem lehetett az este során. Bár annak azért jobban örültem volna, ha nem fehér kenyeret, hanem olasz ciabattát, vagy croissant, meleg, magos barna kenyeret találok a papírzacskóban. Ugyanakkor a grissini mennyei volt, ropogós, szívesen kértem volna repetát... :-)

4_19.jpg

Az étlap nem túl bonyolult, sőt inkább az olasz konyha egyszerű fogásait sorakoztatja fel, de így legalább nem érhet meglepetés. Az étterem kizárólag szigorúan ellenőrzött, minőségi, eredetvédett alapanyagokkal dolgozik. Tésztáikat és desszertjeiket frissen, helyben, hagyományos, kézműves módon készítik.

5_16.jpg

6_14.jpg

7_12.jpg

Az étterem főzőiskolát is működtet, bár ezen – még – nem vettem részt, így nem tudok részletesebben beszámolni róla, mindenesetre óriási ötlet egyszerre mindent közkinccsé tenni, amit egy olasz étteremben lehet: alapanyagokat, tudást és ételt is egyben. Ó igen, és a hab a tortán, hogy az ételek és italok 'take away' változatban is kérhetők.

 

Elérhetőség:

 

+36 1 301 0563
info@akademiaitalia.hu
1051 Budapest, Szent István tér 12.

 

- KockacZukor -

Majtényi pincészet – Balatonlelle

Amikor Nagyapám elhatározta, hogy a Balatonon épít egy nyaralót, először Balatonlellén kezdett el telket keresni. Sajnos a neki tetsző ingatlanok a vízparttól nagyon távol estek, így a nézelődést átette Balatonszárszóra. Egy apró utcácskában kezdett el építkezni, és a család azóta kényeztetheti magát itt a magyar tenger mellett minden nyáron és tavasszal, vagy amikor épp kedve tartja.

Mi lassan egy hete élvezhetjük, hogy reggelente a millió madárka, a napsugarak, és a nyári szellő keltenek minket. Az utca csendes, néha egy-egy kutya ugat, és vakkant egy halványat. Az udvari diófa alatt üldögélve, a méhek zümmögésére és a falevelek csilingelésére koncentrálva még a fejem is el tud csendesedni, és két-három nap után kaján vigyor ragad az arcomra... önkéntelenül. ;-)


21m.jpg

Sokmagvas édes tészta

Előttünk a hétvége. Szép idő ígérkezik, irány bringázni, tollasozni, vagy mondjuk bobozni Visegrádra. Felnőttként és gyerekként is isteni kikapcsolódás. Ismered a Bagolyvár Birodalom kalandtúráit? Vagy egy klassz kalandpark? Egy finom sajtos-tejfölös lángos, egy hűsítő fagylalt, pokróc, napszemüveg, szalmakalap...

No, és persze ne feledkezzünk meg az egyszerű, de nagyszerű ebédről (vacsiról), amit a lurkók is biztosan megesznek. :-)

sokmagvas_edes_teszta_1_kesz_700.jpgFotó: KockacZukor

süti beállítások módosítása