Tojásból lesz a csoda!

"Tojásból lesz a csoda" - énekelték gyerekkorom egyik kedvenc meséjében, a Kukoriban. És tényleg, ezúttal krumplival, pontosabban krumpliban készül a ham&eggs! Jó néhány évvel ezelőtt, az akkori szerelmemet próbáltam elbűvölni egy krumpliban sütött csirkés vacsorával, de az elkészült étel füstje enyhén szólva nagyobb volt, mint a lángja. Túl száraz lett, igazi csalódás, azóta nem is próbáltam hasonló "krumplisságot". Ám ebben a receptben a sonka, valamint a kevéske vaj, amit a krumpliba teszünk, garantáltan gondoskodik a szaftosságról, és mutatós fogást kapunk.

baked-egg-potatoes2_1.jpg

Hozzávalók:

  • Néhány szem nagyobb burgonya elősütve, majdnem készre
  • Tojás, annyi szem, ahány krumpli
  • Sonka
  • Durvára reszelt trappista vagy cheddar sajt
  • Petrezselyem
  • Só, bors
  • Vaj

Elkészítés: a szinte teljesen készre sütött burgonyát az oldalára fektetjük, és levágjuk felső részét. Kikaparjuk a burgonya belsejét. Késhegynyi vajat pottyantunk bele. A mélyedésbe tojást ütünk (minden szem burgonyába egyet). Óvatosan eresszük a tojást a krumpliba, hogy a sárgája ne folyjon szét. Majd sót, borsot hintünk rá, és néhány vékonyra vágott sonkacsíkot dugunk bele. A tetejét meghintjük reszelt sajttal, de tehetünk egy-egy nagyobb darabot a beleütött tojásba is. A sütőben addig sütjük, míg a tojásfehérje teljesen megkeményedik. Reggelinek és vacsinak is kiváló, laktató! De tudod mit? Még ebédnek is prímán elmegy, most, amikor otthon tanulsz a gyerekkel, miközben dolgozni is próbálsz... :)

Forrás: http://www.gimmesomeoven.com

Fahéjas csavarintott

A szülinapi bulikat nem érdekli holmi koronavírus. Egy szülinapi buli szent és sérthetetlen kell, hogy legyen, ha kisgyermekről van szó, bármi is történjék. Lehet, hogy idén sajnos szűk családi körben kell megünnepelni, a kis barátok és zsúr nélkül, csendesen. Az is lehet, hogy idén nem lesz mód spéci tortára vagy extra süteményre, de azért egy gyors nasi mégis jár az ünnepeltnek! Mindössze három hozzávaló kell hozzá, amit eltárolhatsz otthon is, illetve valószínűleg még egyik sem hiánycikk sehol. A bolti leveles tészta eláll akár a frigóban, őrölt fahéj és cukor biztosan akad a kamrában. A cukros fahéj egyébként is minden családban nyerő, ahol hódít/hódított a tejbegríz. No, eme három hozzávalós édesség aztán tényleg nem tart sokáig (az elkészítése és az elfogyasztása sem), így a home-office és a tanulás, házimunka közepette is találhatunk rá időt.

cinnamon-crescent-twists-9-700x876_1.jpg

Hozzávalók:

  • 2 evőkanál cukros fahéj (kristálycukor ez esetben jobb, mert kevésbé olvad)
  • Leveles tészta
  • 3 evőkanál olvasztott vaj

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Vágjunk egyforma méretű téglalapokat a leveles tésztából, 16 darabot. A felét kenjük meg vékonyan olvasztott vajjal, majd szórjuk meg a porcukros fahéjjal. Illesszünk minden darabra egy-egy fedél-tésztát a maradék 8 lapból, majd csíkozzuk fel, és a képen látható módon tekerjük meg kissé. Verjünk el egy tojást, és kenjük meg a rudakat. Sütőpapírozott tepsin süssük ropogósra. Eszméletlen jó! És tudtátok, hogy a fahéj jótékony hatással van a memóriára, és a tanulási készség javul tőle? Csak mondom... ez még pont, hogy jól jön az otthon tanuláshoz. :)

cinnamon-crescent-twists-3_1.jpg

cinnamon-crescent-twists-4_1.jpg

cinnamon-crescent-twists-5_1.jpg

cinnamon-crescent-twists-6_1.jpg

Forrás: https://lilluna.com/

Almarózsa süti

Leveles tésztából eddig leginkább pizzás-, kakaós csigát készítettem, esetleg megtöltöttem lekvárral, és batyut formáztam belőle. Most egy rózsa formát készítettem nektek, almaszeletek segítségével. Látványos és ízletes is, nem utolsó sorban pedig gyorsan elkészíthető.

200303-2.jpgFotó: KockacZukor

Gombás, spenótos pite fetával – lépésekben

A pite egy olyan csodálatos találmány, amit annyiféle formában lehet elkészíteni, ahány ház, konyha és nagymama vagy édesanya. A pitét tölthetjük édesen és sósan, készíthetjük zöldségekkel vagy tölthetjük húsokkal. Fogyaszthatjuk melegében és akkor is, ha már kihűlt. Kiváló vendégváró vagy pikniken kínálható étel. A pite formája is variálható. Készíthetjük úgy, hogy nincs teteje, és készíthetjük különleges fedésekkel is. Mindenkinek a kreativitására és idejére, no, és persze az ízlésére van bízva, hogy a pitéje milyen lesz. 

200212-2-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Cukkini hétvége

Na, ki diétázik már ezerrel a nyári fazonra? Én most csak azért nem teszem fel a kezemet, mert vadul gépelek... Hétköznapokon még hagyján odafigyelni az étkezésekre, mert az ember el van foglalva napközben a munkával, este a háztartással és a gyerekkel, na de hétvégén?! Az az igazi diéta-próbatétel...

e_1.jpg

Mert jövünk-megyünk a különféle családi programokra, ahol "karcsúsító étkek" tömkelege vár: pizza, lángos, hot-dog, sós perec, vattacukor... ember legyen a talpán, aki ilyenkor képes nemet mondani, és kivárni, amíg a program végeztével végre hazaesik, és összeüthet magának valami gyors, kímélő harapnivalót, jelen esetben cukkiniből...

Szombat: cukkini ropi

Elképesztő könnyű recept, gyorsan összeüthető akár két "Anyaaaaa, gyereeeee!" felkiáltás között is. Csupán fel kell vágni a cukkiniket, és kiolajozott tepsibe tenni, megszórva ezzel a különleges fűszerkavalkáddal, amit mindjárt leírok. Puhára sütni 15 perc alatt, majd ropogósra pirítani további 3 percig.

Hozzávalók a cukkini tetejére:

  • 1/2 teáskanál bazsalikom, szárított
  • 1/4 teáskanál fokhagymapor
  • 1/2 teáskanál oregánó 
  • 2 evőkanál petrezselyem, lehetőleg friss
  • 1/2 teáskanál kakukkfű, szárított
  • só és frissen őrölt fekete bors
  • 1/2 csésze parmezán, reszelt

img_2238edit_1.jpg

img_2270edit_1.jpg

Vasárnap: cukkini tócsni

A hét utolsó napja olyan lusta. Nem, nem mi vagyunk lusták, a nap ilyen. Aludnánk reggeltől estig. Na, de erre nyilván esély sincs, hisz a gyerek hajthatatlan, menni kell. Ide, oda, amoda. Ha azonban végre hazaértünk, mielőtt összeesnénk, jut néhány perc erre a cukkini tócsnira, ami tortillaként is funkcionálhat, ha elkészültét követően töltelékkel gazdagítjuk. De önmagában is fincsi. Csak összekeverjük a hozzávalókat, és spray-vel kifújt tepsin ropogósra sütjük. Ha lehet, próbáljuk megúszni belőle a lisztet, elvégre diétás verzióról van szó. Ha nagyon lágy lesz a massza, kevés maglisztet tegyünk bele. Szerintem finom. Szerinted?

Hozzávalók:

  • 1 csésze reszelt cukkini
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál tetszőleges magliszt (ha szükséges)
  • 1 teáskanál oregánó
  • Só, bors

 888_1_1.jpg

soft-tortilla_1.jpg

Forrás:

damndelicious.net

sweetashoney

Mediterrán tojássaláta télen is

Télen is, bár az időjárás már inkább tavaszias. Ennek én nagyon örülök, hiszen napsütés-függő vagyok, de abban már nem vagyok biztos, hogy a természetnek, a növényeknek és állatoknak is ennyire szimpatikus ez a furán alakuló időjárás. Na, de a konyhába visszatérve... Tojást enni mindig jó, hiszen E-vitamint, A-vitamint, vasat, cinket tartalmaz, a tojás fehérjetartalma fenntartja az izom funkcióit, lelassítja az izomcsökkenés mértékét, hosszantartó teltségérzetet eredményez, csökkenti a vérnyomást, a szívbetegségek kialakulásának lehetőségét, és még sorolhatnám. Dobjuk fel különleges ízekkel, és fogyasszuk gyakran! :)

200128-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

Sötét süti

Ti is gondoltok nyáron a télre, és készítetek lekvárokat, raktok el fagyasztóba gyümölcsöket, zöldségeket? Olyan szuper, amikor a hideg hónapokban elővehetem a tököt vagy babot, a paradicsomlevet vagy savanyúságokat. Ma az áfonya került sorra, és készítettem vele egy jó kis ,"sötét" sütit. Sötét, mert a kakaó és az áfonya is azok. Milyen jó elveszni ezekben a mély színekben, és a finom ízekben. :)

200128-2-2.jpgFotók: KockacZukor

Sütemény bundás kenyérből

Tessék. Még egy pofonegyszerű ötlet, de fogadjunk, hogy sokaknak nem jutott volna eszébe. Pedig mennyire adja magát, hogy újragondoljuk a bundás kenyeret! Mert ez a lenti recept tulajdonképpen ezt csinálja, ínycsiklandó, kreatív édességet csinál gyerekkorom kedvenc reggelijéből. :)

cinnamon-sugar-french-toast-bites-1_1.jpg

Hozzávalók:

  • néhány vastag szelet fehér kenyér
  • 1/3 csésze tej
  • 2 tojás
  • vaj
  • fahéj
  • cukor

Elkészítés:

A legalább másfél centis vastagságú kenyérszeletek héját vágd le körben, majd kockázd fel a szeletet. Egy tálban keverd el a tejet a tojással és a sóval. Egy másik tálban pedig fahéjat, kristálycukorral. Egy serpenyőben kevés vajat (kb 1 evőkanál) hevíts fel, majd dobd bele a kenyérkockákat, amelyeket előzőleg a tojásos keverékben megforgattál. Segíts a kezeddel, hogy a kockák minden oldala egyenletesen megpiruljon. Majd ha megsült, repítsd a kis bundás kenyérkockákat a cukrozott fahéjba, és hempergesd meg. Ezzel az elegáns hempergetéssel máris kész a különleges desszert, amit akár szerelmetes kedvesednek is kínálhatsz ágyban reggeliként, Valentin napon. :)

cinnamon-sugar-french-toast-bites-2.jpg

Forrás: http://www.recipetineats.com

VIDEÓ - Paradicsomos, tojásos tarhonya bacon ropogóssal – videó blog

Ugye milyen ritkán készítesz tarhonyás ételt? Pedig méltatlanul elhanyagolt tészta, hiszen ezt is lehet édesen és sósan is elkészíteni. Főételként, köretként, egytálételként. Most egy szaftos, de ízletes, színes, ropogós receptet hoztam nektek.

190724-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Így nem unod meg sosem az almás pitét

Életem első almás pitéje darabokra hullott, emlékszem. Kicsit akkor magam is atomjaimra estem a csalódottságtól, nem is tudom, mit ronthattam el. Azóta viszont már úgy gondolom, hogy almás pitét sütni mindenki tud, de aki nem, az a Receptajánlóban is talál útmutatót. :) Én itt és most rendhagyó módon nem egy receptet ajánlok hozzá, hanem egy különleges elkészítési módot. Ennél a verziónál nem a végén szeleteljük fel a kész süteményt, hanem kicsinyke pitécskéket gyártunk, ami bizonyosan időigényesebb eljárás ugyan, de mennyivel imádnivalóbb is!

caramel-apple-pie-cookies-2_1_1.jpg

A töltelék elkészítésénél kevés kukoricakeményítő mehet a masszába, hogy sűrűbb legyen, és biztosan ne folyjon ki. A tészta egyik felét kinyújtjuk, megkenjük baracklekvárral vékonyan, majd erre jön az almás töltelék (amelyben szebb, ha nincs szétfőzve az alma, hanem apró kockákban látható marad a sütiben). A tészta másik felével becsíkozzuk a tölteléket. Idáig szinte minden a hagyományos módon történik, ám itt előveszünk egy nagyobb pogácsaszaggatót, és kiszúrjuk a kis pitécskéinket. Mindet kivajazott, lisztezett tepsibe sorakoztatjuk, megkenjük tojással, és a szokásos módon sütjük. Ha elkészült és kihűlt, akkor porcukorral hintjük, vagy még melegen - fahéjas kristálycukorral. Álom!

caramel-apple-pie-cookies-steps_1.jpg

Forrás: http://omgchocolatedesserts.com

Bundás tojás télre

Klassz kis vendégváró ötlet – mondjuk a közelgő farsangi bulira - ez a bundázott tojás, amit mindenki ízlése szerint tölthet meg chilis, zöldfűszeres, baconös, sajtos krémmel. Sőt, az alap bundát is fel lehet dobni, ha a prézli liszt alapjához fűszereket keversz. Ropogós, illatos, ízletes, garantált a sikere. :D

200121-2.jpgFotó: KockacZukor

Pihepuha túrós

Negyven évesen a saját korábbi énem lett az új cél, az inspiráció és motiváció. A kisfiam születése után négy hónappal jutottam el oda, hogy akkor időt kéne szakítanom magamra is néha. A testem kényeztetésére első körben egy thai masszázst engedtem meg magamnak. Mielőtt azonban elmentem a szalonba, készítettem egy mentes desszertet, hogy mikor hazaérek, a kényeztetést folytathassam.

200102-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Babos, tojásos pulykadarált

Ez a szürke és hideg idő tökéletesen alkalmas arra, hogy múzeumban vagy színházban keressünk programokat. A Szépművészeti Múzeum Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora témájában ajánl művészettel töltődést, amíg a Vígszínházban már egy ideje, és januárban is megtekinthető a Pál utcai fiúk darab. Természetesen egy forró ízletes vacsi családdal és barátokkal is kiváló kikapcsolódás lehet.

191119-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

Tarhonyás lecsó

Mindig megfeledkezek arról, hogy a magyar konyha a komoly és súlyos ételei mellett milyen egyszerű, olcsó, de ízletes fogásokat is tartogat. Talán nyáron ettem legutóbb lecsót a Balatonon, akkor tarhonya és köret nélkül, csak kolbásszal és tojással. Hogy most egy kicsit több legyen az étel súlya, tarhonyát is készítettem mellé.

190904-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Reggelid, mint a királyé

Hasonló ételek eredeztethették a "reggelizz úgy..." kezdetű mondást, mert egy ilyen fogás abszolút felséges és olyan laktató, hogy csak reggelire bátorkodjon falatozni belőle az ember, akkor viszont bőséggel, mert valami elképzelhetetlen látvány- és ízorgiára számíthat. :)

crescent-bacon-breakfast-bacon-ring-1_1.jpg

Az eredeti receptet kissé módosítva, leveles tésztával készítsd el. Csak háromszögekre kell vágni a tésztát, a darabokat pedig körformában egymáshoz illeszteni. A középső körív közepére kerül majd a töltelék, majd a csíkokat behajtva, a kapott töltött tésztagyűrűt tojással lekenni, sütőbe tolni és pirulásig sütni. Gyönyörűségesen fog kinézni, és extrafinom is.

Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta 8 cikkre vágva
  • 8 szelet bacon előpirítva
  • reszelt sajt
  • 3 tojásból és néhány szelet kockára vágott pritaminpaprikából, sóval és borssal készített lágy tojásrántotta
  • Némi újhagyma vagy snidling apróra vágva

crescent-bacon-breakfast-bacon-ring-collage1_2.jpg

Forrás: http://www.jocooks.com

Almás, mákos gyors süti

Minden nap egy alma, az orvost távol tartja. De ki mondta, hogy ne süthetném bele ezt az almát egy ízletes, mentes nasiba is? Ha valami diétás, mentes és egyszerű, de mégis fincsi, akkor ez a sütike az. Alig pár összetevő, és mégis csudafinom, zamatos, ami fogyasztható bármely napszakban. Az alma igazi téli gyümölcs, a mák pedig bármikor felhasználható. Szükséged lesz még két tojásra, édesítőszerre és egy kis citrusra... Íme a recept.

191215-2.jpg

Fotó: KockacZukor