A citrom és 8 tojásos tészták találkozása

A citrom nem tipikus összetevője a tésztának, de sajnos én annyira rászoktam, hogy folyton teszek bele, amit némelyek furcsálkodva figyelnek. Pedig nincs benne semmi meglepő...

5141097e9d453ec30c1926e05bd80e0a.jpg
A citromot ma is ezerféle dologra használják a hajhullás megelőzésétől a zsír szétütéséig, és a konyhában is hatvanhatféle módon alkalmazható. Csak egy párat emelnék ki.

Ezt a receptet Nápolyban tanultam, és a túl sok megevett zsír szétütésének leghatásosabb módja. Utcai bódékból, falba vágott nyílásokból árulják fogatlan vénasszonyok, mint a legegyszerűbb gasztronómiai szolgáltatást: csavarj ki egy citromot egy kétdecis pohárba, aztán spriccelj rá háromnegyedig szódavizet, majd boríts bele egy kiskanálnyi szódabikarbónát. Idd meg, amíg habzik (inkább robban).

Jamie Oliver meg én is szoktunk citromos spagettit készíteni, ez alapvető kánikulás kaja. Az olasz konyha számtalan helyen alkalmazza a citromot, pl. ecet helyett salátára, de akár felvágott padlizsánra is, hogy ne barnuljon meg. A citromlé mellett a másik legfontosabb megjelenési formája a citromhéj, amit a magyar konyha mindenekelőtt gejl édességekhez tesz, de pl. a túrós palacsinta tölteléke vagy a tejberizs teljesen ehetetlen volna nélküle. Ez majdnem kizárólag reszelt formában történik.
Amire itt és most a leginkább szeretném felhívni a figyelmet, az nem a reszelt citromhéj, hanem a citromhéjkocka. Éles késsel hosszában lehántjuk a citrom héját a fehér résszel együtt és felkockázzuk.
Ez eleinte csak a marokkói savanyított citrom (Lemon Makbouss) helyettesítőjeként jelent meg a tésztareceptjeimben, de ma már nem is gondolok Marokkóra. A citromhéjkocka nagyszerűen illik a friss paradicsomhoz, illatos keserűsége kihangsúlyozza a 8 tojásos tészták vastag sütiszerű édességét, és bármiféle unalmas tejszínes tésztaszószt fel tud dobni. Úgyhogy ne sajnáljuk a citromhéjat, csak arra vigyázzunk, hogy jól mossuk meg, mert elég erősen vegyszerezik.
Azt hallottam, hogy a valódi érett citrom héja (amit mi eszünk azt éretlenül szedik le, és vegyszerekkel éretik meg idefele tartván), valóságos csodaszer – szuper finom és szuper egészséges. Ettél már igazi érett citromot?

 Fotó: https://www.feastingathome.com

Újrahasznos tészta

Talán nem szükséges hangsúlyozni, hogy a tészta frissen jó. Öt perc pihenést persze kibír, pláne, ha van rendes - dupla fenekű - tésztafőző edényünk, és a pihenés a még forró tésztavíz felett történik – de azután már nem számít frissnek. Akkor életbe lép a B-terv: a maradékhasznosítás ősi és nemes művészete. Hasznosítsuk újra a tésztát is, újrahasznosítani ugyanis trendi, és a bolygónk érdeke.

img_6276.jpg

 Nem vicc: 1918-ban jelent meg Olindo Guerrini (rendes nevén Lorenzo Stechetti olasz író) L’ante di utilizzare gli avanzi – azaz "A maradékok felhasználásnak művészete" című alapműve, ami sajnos magyarul nem elérhető – amennyire én tudom. A tészta a maradékok felhasználhatósága tekintetében is végtelenül sokszínű jelenség. Csinálhatjuk egyszerűen, de ezt is lehet cizellálni: jó mulatság.

A legalapabb az, hogy ha másnap is főzünk ugyanolyan tésztát, akkor a frissen főtt tészta elkészülte előtt egy perccel a lobogó vízbe borítjuk a tegnapi maradékot. Nem fogjuk tudni megállapítani, melyik mikor főtt. Ehhez persze fontos, hogy lefedve, ideális esetben hűtőben tároljuk a maradékot. Ha le sem fedjük és csontra szárad, akkor tényleg a legegyszerűbb kidobni.

Ha csak kevés marad, akkor belesüthetjük a másnap reggel rántottába. Némi szalonnán megpirítjuk előtte, de ilyenkor ne rakjunk alá hagymát, fokhagymát, semmi olyasmit, ami eléghet. Ha plusz ízt akarunk, akkor a felvert tojáslébe keverhetünk fokhagymás vajat.

Ha több marad, készíthetünk hozzá gyorsan parmezános, szerecsendiós besamellt, majd bevágjuk egy kivajazott tepsibe, és jól megsütjük a sütőben.

Ha üreges cső alakú tésztánk maradt – akár penne, akkár bucatini – akkor ollóval vagy késsel karikákra vághatjuk. A sok kis karikát aztán salátába dobálhatjuk, vagy némi sajtos besamellel összekeverve egy komolyabb rakott tészta tetejére kenhetjük – ebből finom ropogós kéreg lesz.

Ha hosszú, vékony tésztánk maradt meg – spagetti, hosszú metélt, liguine, bavette vagy bármi más – akkor feltekerjük villára, tojásba, lisztbe vagy zsemlemorzsába mártjuk, és kisütjük serpenyőben. Ha ügyesek vagyunk, a közepére egy kis sajtot rejtünk (vagy bármi mást, ami finomnak tűnik)

Ti mit szoktatok kezdeni a megmaradt tésztával?

Gesztenyés, szezámos tészta

Emlékszem, hogy amikor kicsi lány voltam, Apukám a cukrászdában mindig gesztenyepürét vásárolt nekünk. Ez egy édes gesztenye desszert volt hatalmas adag tejszínnel. Erre emlékezve készítettem most nektek egy finom tésztaételt gesztenye, szezámmag és vörös áfonya hozzáadásával.

190625-2.jpgFotó: KockacZukor

Almás zelleres tésztasaláta, pulykával

A barátnőm szerint elment az eszem, hogy a nyár közepén itt-ott vaskos, magyaros kajákat próbálok letolni az olvasók torkán. Jól van, akkor tudjátok meg, hogy a magyaros konyha egy csomó könnyű fogást is rejt magában, és a tészta sem feltétlenül vaskos, laktató. Itt van pl. egy könnyed, nyári tésztasaláta, amit egyszer elkészítesz, és napokig lehet enni, amitől nem kell kifeküdni, amihez könnyű fehérbor illik, gyöngyöző talpas pohár és terasz.

42b6558a34a48206268c38f3b412492b.jpgHozzávalók:

  • 300 g alma
  • 300 g szárzeller
  • 300 g színes paprika
  • 5 dl joghurt
  • 1 dl olívaolaj
  • őrölt bors
  • 3 citrom leve
  • 40 g méz
  • ízlés szerint zöldsaláta
  • 500 g főtt 4 tojásos orsó tészta
  • 500 g pulykamell
  • 1 db tojás
  • 0,5 dl tej
  • 150 g reszelt sajt
  • 60 g zsemlemorzsa

Elkészítés:

Megtisztítjuk, megmossuk a zöldségeket. Az almát, és a paprikákat vékony metéltre vágjuk, a zellert szeleteljük vékonyra. Sózzuk, borsozzuk, rátesszük a citromlevet, mézet, és az olajt. Pár percet pihentetjük, míg elkészítjük a húst.A letisztított húst vékony csíkokra vágjuk, sózzuk. Beleforgatjuk a tejjel felvert tojásba, majd a reszelt sajttal elkevert morzsába. Sütőpapírral letakart lapra tesszük és 200 fokos sütőben pirosra, sütjük. Tálaláskor a tésztát és a tejfölt hozzákeverjük a félretett zöldségekhez, ha szükséges, fűszerezzük és a tépkedett salátalevelekre tálaljuk. A tetejére tesszük a forró húscsíkokat. Nyamm...

A kép illusztráció, ugyanis véletlenül mind megettük, mielőtt lefotóztuk volna. :)

A fotó innen: https://damndelicious.net

Kelbimbós tészta

Nagyon sokáig nem dolgoztam kelbimbóval, mert nem igazán jöttem rá, hogyan lehet ízletesen elkészíteni. Aztán egyszer találtam egy édes, sós sült kelbimbós receptet, amit átalakítottam a saját szájízem szerint, és nagyon finom lett. Azóta bátran használom ezeket a zöld kis golyókat, és jobbnál jobb ételeket készítek. :)

190616-2.jpgFotó: KockacZukor

Hozzávalók:

  • 180 g Gyermelyi VitaPasta szarvacska
  • 350 g kelbimbó
  • 200 g kockázott bacon
  • 1 dl rose bor
  • 2 ek méz
  • 1 db leveskocka
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 100 g tetszőleges reszelt sajt
  • 1 ek lime-chili chutney

Elkészítés:

A tésztát kifőzzük. A kelbimbót szintén. Ha a kelbimbó megfőtt, félbevágjuk a gombóckákat.

Egy serpenyőben a kockázott vöröshagymát és a kockázott bacont elkezdjük pirítani, és hozzáadjuk a kelbimbókat is. Öntünk hozzá egy deci bort, a tészta keményítős levéből keveset, hozzáadjuk a leveskockát és a chutneyt, illetve csorgatunk rá mézet. Összerottyantjuk, és pirítjuk az ízeket. 

Összekeverjük a tésztával, és gazdagon megszórjuk sajttal. 

Jó étvágyat! 

Ha mennyei vacsorát akarsz készíteni, akkor kattints a kesudiós, rákos tészta receptünkre.

- KockacZukor -

Vulkánpörkölt, gejzírcipó, szolárlepény: gasztrokalandok megújuló energiával

Sütés-főzés földben, vízben és a napsugár erejével: így készülnek a világ legfenntarthatóbb finomságai. Gasztrokörképünk ősi tradíciók szerint készült, környezetbarát ételekből nyújt ízelítőt Izlandtól a Mediterráneumon és az Atlanti-óceáni szigeteken át Hawaiig. Első állomás: a vulkánok, gejzírek és sagák földje, ahol nem minden kenyér sül sütőben, sőt, a legfinomabbak biztos, hogy nem.

iceland05.jpg

Harcsapaprikás Mástészta stábosan

A harcsapaprikás a magyar konyha egyik luxusékszere, mi pedig nagyon szerettünk volna meríteni egy nagy kanállal ebből a luxusból, így el is készítettük. Divatdiéták, trendi saláták reszkessetek, most egy emberes harcsapaprikásra vágyik a Mástészta blog teljes személyzete. :) Köretként fodros nagykockát kínáltunk mellé.

fish-stew4.jpg

Hozzávalók:

  • 10 dkg szalonna
  • 1 fej hagyma
  • 60 dkg filézett harcsa
  • 1 tk fűszerpaprika
  • 2 db paradicsom
  • 2 db színes lecsópaprika
  • 1 ek liszt
  • 3 dl tejföl
  • erős paprika ízlés szerint
  • 2 ek olaj
  • 30 dkg fodros nagykocka

Elkészítés:

Apróra összevágjuk a szalonnát, kiolvasztjuk, majd megfuttatjuk rajta a tisztított és finomra vágott hagymát, megszórjuk a fűszerpaprikával, elkeverjük, és 3 dl vizet  öntünk rá. Amikor forr, takarékra vesszük, beletesszük a szeletelt és megmosott paradicsomot, erős paprikát, sózzuk és főzzük 15- 20 percig.  Elkeverünk 2 dl tejfölt, a liszttel és kevés vízzel, majd a  szaftot behabarjuk vele. Kíméletesen összeforraljuk, finom szűrőn átszűrjük. Nagyobb serpenyőben, olajon megfuttatjuk a vékony csíkokra vágott paprikákat. Rátesszük a megmosott és leszárított, nagyobb darabokra vágott halszeleteket, sózzuk és összepirítjuk. Nagyon kell vigyázni, nehogy eltörjenek a halak. Amikor már a halhús mindkét oldala fehéres, ráöntjük a leszűrt, félretett mártást. Összepároljuk 4-5 percig, ha kell, ízesítjük, és tálaljuk. Tálalásnál a tetejét meglocsoljuk a maradék tejföllel. Köretnek fokhagymás tésztát adhatunk.  A tésztát sós vízben kifőzzük, és leszűrjük, kicsit lemossuk. Olajat felmelegítjük és rádobjuk a tisztított zúzott fokhagymát, petrezselymet, erős paprikát. Gyorsan elkeverjük, majd összeforgatjuk a tésztával. Ha kell még, sózzuk, és tálaljuk a harcsa mellé.

Mennyiség 4 adag
Előkészítési idő: 10 perc
Elkészítési idő: 60 perc

Forrás: https://gardeninthekitchen.com

Mangós nyári diétás torta – videó blog

Habkönnyű, diétás, gyümölcsös, csodaszép. A nyár egyik legjobb desszertje. A fák árnyékában, társaságban, vagy csak a sötétített szobában egy jó film mellett, mindegy. Minden alkalomhoz kiváló választás.

190623-2.jpg

Fotó: KockacZukor

VIDEÓ

Kecskesajtos, piros lekváros gyors pite

Nagyon gyorsan nagyon finomat, ropogósat, különlegeset, illatosat. A leveles tésztával kimeríthetetlen az ötletek tára. A kecskesajt és piros bogyós lekvár együtt pedig nyerő páros. Készítsd el  te is ezen a csodás napon. :)

190614-2.jpgFotó: KockacZukor

Pasta Quattro Formaggi

A négysajtos tészta is a legegyszerűbb tésztareceptek közé tartozik, de azért a szokásosnál egy kicsit becsapósabb, több szempontból is. Két végéről is meg lehet fogni az ügyet. Ha maradtak a hűtőben érett, erős ízű sajtdarabkák, melyeket kenyérrel már nemigen lehetne elfogyasztani, akkor az első kérdés – mégpedig az, hogy milyen sajtot használjunk – meg is oldódott. A maradékfelhasználás amúgy is egy csomó morális súlyt levesz a háziasszony válláról. 

d4bacc2aaea7c1464ef2022ae00663cc.jpg
Ha nincs ilyen szerencsénk vagy eleve nem szoktunk érdekes sajtokat fogyasztani, és csak a négysajtos tésztához vásárlunk be sajtokat, akkor azonnal komoly dilemmákkal szembesülünk. Olyan ízharmóniát kell kikerekítenünk a négyféle sajtból, mely egyrészt jól megy a fokhagymás alaphoz, másrészt, többet tud, mint a sajtok magukban, különben csak sajtpazarlás az egész. Pizzamozzarellát mindenképp veszek hozzá, mert az olvad a legjobban, az adja a szósz testét. Egy kis füstölt sajt – lehet füstölt mozzarella – is kell bele, de ne túl sok, és a kemény füstölt héjakat pláne hagyjuk ki a serpenyőből, mert azok sosem olvadnak el, és nagy koncentrációban hordozzák a füstízt. A kéksajttal is nagyon kell vigyázni, mert könnyen eluralja az ízt, de valószínűleg ez a fermentált sós sajtíz is igencsak kell a kompozícióba. A negyedik sajt lehet kesernyés gouda vagy parmezán vagy ki tudja, mi. A lényeg, hogy egy harmonikus ízkorongot vizionáljunk belőlük, melynek a cikkelyei érintik a füstöset, a fermentáltat (kék), a zsíros sajtízt és a csípős sajtízt. Akkor van értelme ennek a négysajtos kotyvasztásnak, ha valami teljesség fejeződik ki a sajtízek összességében.
Én a sima mozzarellán kívül vettem még füstölt mozzarellát, kéksajtot, és goudát, kb 10-10 dkg-ot mindegyikből, de nem tettem bele az összeset.

Nagyon kevés olíván melegítek vékonyra vágott fokhagymát – max két fejet, hangsúly a moderáción, minden ízt szeretnék élve hagyni – morzsolt koriandergolyót, némi frissen törött borsot. Nem kezd el pirulni sem, végig mindet lassún csinálok, mert a sajt nagyon trükkösen reagál a hirtelen, erős hőre - összeugrik, megmakacsolja magát, megsértődik. Nem teszek bele vizet, se bort, ezek mind rosszul hatnak az olvadófélben lévő sajtra. Misztikus kémiája van a folyamatnak. Kiválasztom a legkeményebb sajtot, vékony csíkokat vágok belőle, és rádobom a fokhagymás olajra, majd öntök hozzá egészen kevés tejet. Megvárom, míg massza lesz, aztán ismét sajtcsíkokat dobálok rá és ismét tejet – mindig arányban marad a két összetevő, mert régi kellemetlen tapasztatok után nagyon figyelek már, ne kapjak tejben vagy olajban úszkáló összeugrott, gumiszerű sajtdarabokat. Így tejjel-sajttal araszolva egész rendes állagú mártást kapok. Közben kóstolgatom, melyik sajtból kell még. Kb 30 dkg sajtot szeletelek a serpenyőbe, majd felöntöm tejszínnel, egyszer felforralom, de azonnal le is veszem a hőt, török rá még borsot, reszelek rá némi szerecsendiót, szórok rá morzsolt majoránnát. Ha van otthon, az apróra vágott snidling nagyon illik hozzá, de jó lesz a zellerzöld, petrezselyem, valami friss zöld.
Rövid tészta illik hozzá, én háromszínű durumpennét választottam, de jól megy hozzá a tojásos tészta is. Nem főzöm meg teljesen, hagyom, hogy a végső állagát a sajtszószban nyerje el, ebből a célból összeforgatás után még ráöntök egy pár kanál főzővizet. Esetleg reszelek rá parmezánt is - ez már az ötödik sajt, kicsit szégyellem magam.

Alapétel, mégsem sikerül mindig jól, a szószt melegíteni nem nagyon lehet, de van, hogy már elsőre is összeugrik, nehéz kijavítani, igaz, hogy a jóféle sajtok miatt, teljesen elrontva sem ehetetlen, bár nem valami szép látvány. Mindenesetre érdemes vele próbálkozni, ám lehet, hogy még érdemesebb próbálkozni egysajtos tésztákkal.
 

Hozzávalók:

  • penne/más rövid tészta
  • 4 féle sajt (30dkg) (mozzarella, márványsajt, gouda, füstölt sajt)
  • 3 deci tej
  • 1,5 deci tejszín
  • 2  fej fokhagyma
  • 1 kanál olaj
  • majoránna
  • snidling

 

A nyár paradicsomszósza evör

A tészták világában az minősít valakit a legjobban, hogy hogyan áll hozzá a paradicsomos tésztaszószhoz. Az alapvető magyaros ügyetlenkedés hagymával, szalonnával kezdi és végül trappista sajt forgács alá temeti. Idén nyárra végre én is megtaláltam a saját ikonikus paradicsomos szószomat. Igaz, annyira jó, hogy kicsit elgondolkoztam, hogy ezt már nem kellene megírni, mert akkor mások lesznek belőle gazdagok. :)
 san-marzano-tomato-sauce-2-768x1152.jpg
Általában nem finomkodok, leírom, hogy mit hogy csináltam, aztán mindenki próbálja utánam csinálni, ha akarja, de ezúttal elkezdek formalizálni. Amit ugyan beletettem, de később feleslegesnek bizonyult, vagy olyan mozdulat, ami csak rám jellemző, ezúttal nem kerül be a receptbe. Így is van olyan összetevő, amit nem tudok pontosan körülírni. Persze formalizálhatok bármilyen radikálisan, az biztos, hogy bizonyos alapvető dolgokat nem lehet mellőzni. Tehát akkor kezdj bele ebbe a receptbe, ha van otthon tűrhető szűz olívaolaj, édes, keleties csilikrém/szósz, illetve friss bazsalikom és menta.
 
Olívaolajon – nem kell a legfinomabb, lehet brutál, rusztikus is – megfuttatom a zúzott fokhagymát, majd mielőtt odakapna, beleöntöm a darabolt paradicsomkonzervet, majd kanalazok rá pár kanál sűrítményt, egy kevés édes csilikrémet, főzővizet, majd kb. 5 percig forralom. A vége felé borsot, kevés koriandert török és szerecsendiót reszelek rá, és csipetnyi indiai fűszert teszek hozzá (curry vagy tandoori-fűszerkeverék, lehet por, levél, paszta, stb – valószínűleg más indiai is jó: a különféle indiai fűszerkeverékek alapanyagai közt sok az átfedés). Aztán elzárom és gáláns adag vajat dobok rá – olvadjon bele. Végül egy nagy csokor finomra és durvára vágott bazsalikomot és mentát. Összekeverem és frissen kifőtt tésztára öntöm. Lehet spagetti, makaróni, nekem most tagliatelle lett, de pennével is működne.

Éles, édes, energikus; kirobbanó paradicsomíze van, a végén a menta tökéletes üdítő citrusos módon összefogja az ízek háborúját, és egyfajta kielégítetlenséget hagy maga után, amitől csak egy következő falattal lehet csillapítani – eteti magát.

Ez tehát az idei nyár megfellebbezhetetlenül legkirályabb pastája – kár, hogy senki nem versenyzett velem, mert utcahosszal vertem volna a többi versenyzőt. :)


Hozzávalók a paradicsomszószhoz:

  • olívaolaj
  • 5 gerezd fokhagyma
  • darabolt paradicsom
  • paradicsompüré
  • indiai fűszerek – curry, tandoori
  • koriander, bors
  • édes csili
  • bazsalikom
  • menta

3 őrült ötletes grill trükk

Grillezni imádunk, és mivel könnyűnek tűnik, elvileg mindenki tud, de jól csak kevesen. Hiszen ennek is van tudománya, és trükkjei, amit érdemes elsajátítani ahhoz, hogy tökéletes legyen minden grillezett étel. Nem bánhatunk ugyanúgy egy grillezni kívánt zsömlével, mint egy hússal vagy zöldséggel, hiszen máshogy reagálnak a közvetlen hőre. Tippjeinkkel tökélyre fejlesztheted tudásodat kerti sütögetésben. :)

20140811-grilling-hacks-second-rack-joshua-bousel.jpg

1. Ha például zsömlét vagy hamburgerbucit szeretnél grillezni, könnyen odaégetheted, ha közvetlenül a rácsra helyezed a péksütiket. Végy három fém konzervdobozt, szabadítsd meg minden papírcímkétől, majd helyezd a grillre, és ezek tetejére tedd a rácsot, amire rácsücsülhetnek a zsömik. Itt a magasban már békésen pirulhatnak szenesedés nélkül.

20140811-grilling-hacks-coal-roasting-joshua-bousel.jpg

2. Csomagold fóliába az ételt, és dobd egyenesen a parázsló faszén közé. Nem égnek meg, hanem finom füstös ízt kapnak, átpárolódnak, egyben szépen meg is sülnek akár burgonyáról, más zöldségről vagy halról legyen szó. A halhoz csomagolj egy fél citromot is. :)

20140811-grilling-hacks-brick-press-joshua-bousel.jpg

3. Nem mindig hátrány, ha a szép, pirult csíkok látszanak a grillétel alján, sőt! Ha szeretnéd, hogy ételed kicsit jobban átpiruljon, tégy rá nehezéket, egész egyszerűen akár csak egy alufóliába csomagolt fél téglát. Meglátod, beválik. :)

Forrás: https://www.seriouseats.com

Reggeli zsidótojással

Biztos már sokszor olvastátok tőlem, hogy a kedvenc étkezésem a reggeli, főleg hétvégén, amikor van is időm különlegességeket összerakni. Ha a nap ilyen különleges hangulatban indul, akkor garantált a vidámság napközben is. :-)

20190629-2.jpgFotó: KockacZukor

KISPIAC Bisztró

Többször szerettünk volna már betérni a Kispiac Bisztróba, de mindig menet közben jutott eszünkbe, és már nem volt szabad asztal. Én még nem jártam náluk azelőtt, de a párom már megannyiszor. Annyi jót hallottam már az étteremről, hogy kíváncsian vártam, mi is az, ami így megfogta az én séfemet. :)

1-800_3.jpg

Csokis desszert édesburgonyával – lépésekben

Vácon, a Duna parton sétáltunk, és egy folyóparti étteremben ebédeltünk. Nem kértem desszertet, mert nagyon tele voltam, de mikor hazaértünk, egymásra pillantva tudtuk, hogy hiányzik valami édes. Gyorsan elkészítettem ezt a fincsi krémes sütit... :)

190601-3-2.jpgFotó: KockacZukor

Sajtos tészta, trükkösen: sörrel

A sajtos makaróni a világ egyik legegyszerűbb, mégis igen ízletes és nagyon egyszerű étele, bár ezt is lehet különbözőképpen cifrázni, most éppen ezt tesszük, lássuk, mitől lesz cifra a mai recept, eláruljuk előre: egy kis sörtől. :)

4ce26aaabcb74619cc150f373e5f2dde.jpg

A sörtől, a háromféle sajttól különleges íze lesz. Kellemes, laktató vacsora, akár egy lazább tévézős estére. Meg pláne, ha ünnepek után már tele vagyunk a sok hússal, édességgel. Könnyűnek éppen nem nevezném, ellenben finom. 

Hozzávalók:

  • ½ kg valamilyen apró tészta, lehet szarvacska vagy kagyló
  • 2 evőkanál vaj
  • 2 evőkanál liszt
  • ¼ l tej
  • ¼ l sör
  • 25 dkg reszelt cheddar sajt
  • 12 dkg reszelt gouda sajt
  • 20 dkg reszelt romano sajt
  • ¼ teáskanál paprika
  • Bors, szerecsendió (csipetnyi a fűszerezéshez)
  • 10 dkg zsemlemorzsa
  • Egy csokor petrezselyem

Elkészítés:

Tegyünk oda forrni vizet a tésztának, de a szokásosnál kicsit rövidebb ideig főzzük, mert a folyamat végén még egy kicsit sülni is fog a sütőben. (Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.) Először reszeljük meg a sajtokat, hogy meglegyen a megfelelő előkészítés. Aztán készítsünk rántást a vajból és a lisztből, kevergessük két percig, amíg aranybarna nem lesz és forrni kezd. Majd folyamatos kevergetés mellett öntsük hozzá a tejet és a sört. Majd adjuk hozzá a cheddar és a gouda sajtot, keverjük, amíg meg nem olvad. Vegyük lejjebb a hőt, és kevergessük további 5-6 percig, amíg a szósz nem kezd sűrűsödni egy kicsit. Ez után fűszerezzük a borssal, paprikával és a szerecsendióval. Ha kész a tészta, szűrjük le, majd tegyük egy tűzálló tálba, öntsük rá a sajtszószt, keverjük össze. Szórjunk a tetejére zsemlemorzsát, még egy kis paprikát, romano sajtot. Süssük a sütőben 25-30 percig, majd amikor szépen megsült, frissen szórjuk meg petrezselyemmel.

süti beállítások módosítása