Pestszentlőrincről indultam el Újpestre a múlt szombaton, mert bár Újpest számomra a „világ vége”, mégis gyakran járok arra, hiszen a kedvenc edzőtermem pont ott van. Olyan spinning órán vettem részt, ami után három napig izomlázban szenvedtem, pedig rendszeresen kerékpározom és járok az indoor cycling órákra is.

Miután a kardio és a súlyzós edzést is letudtuk, majd a wellness részlegben is töltődtünk, a pocakom olyan hangosan kezdett morogni, hogy már csak azon járt a fejem, hova lehet menni egy egészségeset, különlegeset ebédelni Újpesten. Lévén az edzőtársam született újpesti, azonnal rávágta a kérdésre a Központ Bisztró nevet.

Nem olvastam semmit a Kővirágról, mert szerettem volna „befolyásmentesen” értékelni a helyet. Nem vagyok se kritikus, se séf, se különösebben képzett a gasztro területén, nem vagyok a hely tulajdonosainak se ismerőse, se alkalmazottja, ugyanakkor jó szemem van a széphez, a stílusoshoz, és egyszerű, hétköznapi emberként is meg tudom ítélni, hogy amit ettem, ahol ettem, az más volt-e, mint a többi, jobb volt-e, mint a többi, adott-e, nyomot hagyott-e.

Egyetlen dolog iránt vagyok elfogult, és az a Balaton, akár annak északi, akár déli partjáról beszéljünk.

Nekem az étterem nevéről azonnal a Woody Allen rendezte film, a Vicky Christina Barcelona jutott eszembe, hiszen a filmet háromszor is megnéztem. Hogy miért? Mert annyira üdítő volt a szereplők életének lazasága, a környezet, amiben játszódik, a mediterrán élet, és a szellemesség, a komikum.

Szürcsöldének neveztem el a helyet, hiszen mást se csináltam itt az első ebédem során, mint szürcsöltem: a leves levét, a tésztát, a fafülgombát, a zöld leveleket. Na jó. A húst és rákot nem szürcsöltem, mégiscsak volt tehát, amit rágtam és haraptam. ;-) Mindenesetre az első alkalom igencsak vicces volt. Bénáztam a nagy fakanállal, a pálcikákkal, közben pedig nevettem, és éreztem, hogy ez most valami új végre, és biztosan sokáig bennem marad az élmény.

Az Akademia Italia étterme tágas, világos volt, amikor beléptünk. Jobbra mindjárt egy delikátesz pult fogadott minket - tésztákkal, különleges olívaolajokkal és balzsamecetekkel, édességekkel, kávéval és borokkal - amiken végigpásztáztam a szemeim, amíg az asztalunkhoz nem értünk. A hatalmas térben mégsem vesztünk el, mert rozmaring illatú barátságos és meghitt kis sarkot kaptunk a vacsoránk elfogyasztásához. Ő lasagne-t evett, én rákos, ropogós-sonkás salátát. A rose illatos, mély rózsaszín volt, a fiatal éttermi csapat pedig lelkes, mosolygós, életvidám.

Engem mindig elbűvöl, ha egy étterem rágcsálnivalót, pár falat előételt szolgál fel a főételekre várakozva. Szeretem az ízlésesen becsomagolt péksüteményt, és ezekben mind részem lehetett az este során. Bár annak azért jobban örültem volna, ha nem fehér kenyeret, hanem olasz ciabattát, vagy croissant, meleg, magos barna kenyeret találok a papírzacskóban. Ugyanakkor a grissini mennyei volt, ropogós, szívesen kértem volna repetát... :-)

Az étlap nem túl bonyolult, sőt inkább az olasz konyha egyszerű fogásait sorakoztatja fel, de így legalább nem érhet meglepetés. Az étterem kizárólag szigorúan ellenőrzött, minőségi, eredetvédett alapanyagokkal dolgozik. Tésztáikat és desszertjeiket frissen, helyben, hagyományos, kézműves módon készítik.

Az étterem főzőiskolát is működtet, bár ezen – még – nem vettem részt, így nem tudok részletesebben beszámolni róla, mindenesetre óriási ötlet egyszerre mindent közkinccsé tenni, amit egy olasz étteremben lehet: alapanyagokat, tudást és ételt is egyben. Ó igen, és a hab a tortán, hogy az ételek és italok 'take away' változatban is kérhetők.

Elérhetőség:

+36 1 301 0563
info@akademiaitalia.hu
1051 Budapest, Szent István tér 12.

- KockacZukor -

A banán-kesudió-datolya-vanília-kókuszvíz itóka különleges volt. Megkóstoltam a barátnőm  répából, almából, narancsból készített kombóját is, és bólogattam vidáman, mert nem semmi ízorgia játszódott le a számban.

A párom komoly bringa fan, minden típusú terepre külön kerékpárja van. Éppen egy egysebességes csodát épít magának. Mint egy kirakó vagy lego, szinte minden darabkáját ő illesztette össze. A hegesztéshez azért külső segítségre volt szükség, ami miatt ki kellett ugranunk Halásztelekre. Amikor elindultunk, már akkor éhes voltam, de hát a szenvedély az szenvedély, vagyis a bicajépítés mögött a korgó gyomor is csak második helyre kerülhet. :) Miután végre visszaértünk, utunkat a 11. kerületi Bartók udvarba, ott is az Il Treno étterembe vettük. Meglepődtem, amikor kívülről megláttam, mert az én emlékeimben az Il Treno "gyorskajáldaként" volt meg. Ezt a kellemes éttermi megjelenést még nem ismertem.

Az étterembe belépve minimalista stílussal, barátságos barna, bézs, vaj színekkel, hangulatos lámpákkal, nagy belső térrel találkoztam. A visszafogott enteriőr rejt néhány abszolút modern, különleges design elemet is. Különleges képi világok lógnak a falakon; volt olyan is, ami előtt hosszasabban elidőztem. :)

Az étlapra is a minimalista megjelenés a jellemző. Szimpatikus volt, hogy a desszertlapot nézegetve egy dietetikus ajánlásával találkoztam. Mivel én is odafigyelek arra, hogy mit eszem, így jól esett ez a törődés, odafigyelés az étterem részéről. Az árazás abszolút pénztárcabarát, már az étel kóstolása előtt is elégedett voltam.

Az Il Treno ráadásul családbarát, a kisgyermekes anyukák szerintem örülni fognak, ha meglátják, hogy rájuk is gondolt az étterem. :)

Annyira, de annyira éhes voltam, hogy úgy éreztem, egy hatalmas tányér lasagne-t fel tudnék, mi több, fel is fogok falni. Kemencében sült lasagne-t rendeltem tehát, ami illatos volt, meleg, és csodásan ínycsiklandó. Az íze különleges bazsalikomos, szaftos, amilyenre a szemem, a szám, és a pocakom is vágyott. :)

A pincér barátságos, tisztelettudó és segítőkész volt. Vacsora lévén még egy kis hangulatvilágításról is gondoskodott. Az étel hamar elénk került, és annak elfogyasztása után is figyeltek ránk, azonnal elvitték az üres tányérokat. Kellemes este volt!

Térj be hozzájuk Te is, vidd a barátod, barátnőd, fiad, lányod, családod!

Nem fogjátok megbánni! :)

Il Treno:

Bartók udvar:

http://www.iltreno.hu/il-treno-etterem-bartok-C11

1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113.

Trombitáskert Étterem:

http://www.iltreno.hu/trombitas-etterem-C19

1024 Budapest, Retek u. 12.

- KockacZukor -

Amikor Nagyapám elhatározta, hogy a Balatonon épít egy nyaralót, először Balatonlellén kezdett el telket keresni. Sajnos a neki tetsző ingatlanok a vízparttól nagyon távol estek, így a nézelődést átette Balatonszárszóra. Egy apró utcácskában kezdett el építkezni, és a család azóta kényeztetheti magát itt a magyar tenger mellett minden nyáron és tavasszal, vagy amikor épp kedve tartja.

Mi lassan egy hete élvezhetjük, hogy reggelente a millió madárka, a napsugarak, és a nyári szellő keltenek minket. Az utca csendes, néha egy-egy kutya ugat, és vakkant egy halványat. Az udvari diófa alatt üldögélve, a méhek zümmögésére és a falevelek csilingelésére koncentrálva még a fejem is el tud csendesedni, és két-három nap után kaján vigyor ragad az arcomra... önkéntelenül. ;-)

Már az idejét sem tudom annak, hogy mikor ettem ilyen tartalmasat, ízeset, különlegeset, és szépet egy étteremben. Ezentúl, ha valaki megkérdezi, hogy tudok-e jó éttermet ajánlani, az Apacuka lesz az első, ami eszembe jut majd.

Ismeritek a „Kőleves” című magyar népmesét? A katona, aki betegen vándorol, levest szeretne főzni, de hozzá semmije sincsen. Kér tehát az egyik faluban répát, zsírt, tarhonyát, még egy kis szalonnát is, azzal, hogy "Kőlevest szeretnék főzni, ni itt, ezzel a kővel",  és letesz az asztalra egy öklömnyi követ. Meg is főzi, a végén még kolbászt is kap bele, és szét is osztja a maradékot.

Hogy miért is jutott eszembe ez a mese? Mert múlt héten a Kőleves nevű étteremben jártam. Hogy az étterem nevének megválasztásában ez a magyar népmese szerepet játszott-e, nem tudom.

..avagy a SonkaArcoknál vacsiztunk.

Hét közben, viszonylag kora délután érkeztünk a bárkonyhába.

Már több blogger, szakmabeli, illetve „csak” az ízlelőbimbóit kényeztető gasztro fan írását olvastam a helyről. Eljött az idő, hogy a saját érzékszerveimmel is megtapasztaljam az éttermet.

Az első benyomást nem az ételek adták, hanem a hely hangulata, a kellemes enteriőr, a sötét fából készült bútorok, a falak, a táblákra festett grafika, a vendégek köre, a felszolgálók segítőkészsége, a pultban állók viselkedése, vagyis az étterem lelke. Az belső színek simogatóak, a bútorok minőségiek és kényelmesek, a felszolgáló mosolygós.

A relatív korai érkezés miatt a vendégek még nem töltötték meg az éttermet, így nem tudtunk meghitten „elbújni” a párommal. Egy csendben duruzsoló, teli helyen meghittebben elveszhetünk egymásban, és a felkínált gasztronómiában, mint egy csendes, de még üres helységben.

Mint fotós, imádtam és elmerültem a falakat díszítő fotókban, amik nem csak ötletesek, de színvilágban a helyhez passzoló, profi alkotások. 

A Budapest belvárosában, könnyen megközelíthető helyen található SonkaArcok bemutatkozó oldala szerint a bárkonyhájuk minden, ami jó és a sonkával legalább érintőlegesen kapcsolatban áll. Vonzerejét a delikát ételek jelentik, a sonkák, a különféle spanyol szalámik és ízletes sajtok. A délelőttöt gasztrobárként indító hely estére á la carte étteremmé alakul.

Mi három fogást ettünk végig, és bár nem sonka- és szalámitálat rendeltünk, azért a tésztás főfogásból nem maradhatott ki a sonka. Elmélyült borozgatás mellett jutottunk arra, hogy jól érezzük magunkat az SonkaArcoknál, és biztosan vissza fogunk térni, mert van még mit megkóstolni az étlapról. :-)

Web: www.sonkaarcok.hu

Cím: 1053 Budapest, Kecskeméti utca 2. / Egyetem tér

- KockacZukor -

A nyáron nagyon ritkán találkoztam a barátaimmal. Mindenki máskor vette ki a szabiját, és utazott. Meg kellett várni a nyár végét, az ősz elejét, mire végre mindenki hazajött, és közös programot tudtunk újra megbeszélni. Egy napsütéses kellemes, csendes szombati napon mentünk el a Dob utcában megnyílt Vintage Gardenbe, hogy elmeséljük egymásnak az élményeinket.  

A "vintage" szót eredetileg a borászatban használták. A kifejezés a bor minőségére, régiségére utalt. Ugyanezen jellemzők miatt honosodott meg a szó a lakberendezés világában is.

Az étterem - a nevéhez hűen - modern klasszikus stílusú. Romantikus, barátságos, világos. Mivel kellemesen sütött a nap, a fedetlen részben kaptunk asztalt.

Két héttel ezelőtt Londonban jártam. Mindent látni akartam, ami ebbe a pár napba belefért. Niki, az unokatestvérem és vendéglátóm kitartóan és türelmesen viselte a végtelen fotózásaimat és a reggeltől estig meg nem állást. Azt hiszem, öregszem ;-), mert már nehezen kezeltem a belváros tömegét, és az időjárás napi többszöri változását. Az állandó nyirkosságtól függetlenül azért sikerült London „streetfood” világát is megismernünk. A tipikus angol kaják az utcákon is megtalálhatóak, de nemigen jellemzőek. Viszont a multikulti színes ételei határtalanul izgalmasak. Csodálattal tapasztaltam, hogy az otthoni és a menet közben történő étkezés egészséges formában is megoldható náluk. Hatalmas kínálat, változatos „whole foods”-ok.

Miután a belváros nyüzsijéből elegem lett, kimentünk London egy csendesebb kerületébe, Greenwich-be, ahol a cél Jamie olasz étterme volt. Természetesen esett - de két-három nap után ezen már nem is csodálkozik az ember, sőt az esernyőjét sem veszi már elő. Jamie éttermébe belépve először a kávézó-bár részt pillantottuk meg. Hatalmas barna bőr fotelek, kellemesen kis asztalok körül kávézó társaságok.

Az étterem minimál stílusú volt, nem az olasz mamma és olasz vidék fílingje, amire számítottam. Mégis azonnal az az érzés kerített hatalmába, hogy egy különleges beltérbe léptem be. Ezt azzal érték el, hogy a plafon üvegből volt, a konyhában dolgozók nyitottan dolgoztak, az étteremből be lehetett látni közéjük. Volt egy téli kert jellegű, de nyitott, sok növényes kis terasz rész is, ami barátságos, intim hangulatot keltett. A bútorzat inkább a retró Amerikára emlékeztetett, de ezt ellensúlyozták egy sonka-fűszer-zöldség-sajt pulttal. Még a mosdó rész is emlékezetes maradt, a különleges tartályokkal, mosdókagylókkal és bányászlámpákkal.

Az étlap türkiz-fekete színű betűi a tengerparti hangulatot idézik, és a kínálat – a Londoni árakhoz képest – korrekt, megfizethető. Az ételek, bár nem végtelen számúak, de különlegesek. Előételként egy brokkoli-spenót-fokhagyma-parmezán meleg salátát ettem, amit főételként egy tésztába tekert rák tál követett. Különleges tapasztalás volt, ahogy a rákot a cérnatésztába tekerték, és kisütötték. Ötletes volt, ilyet még nem láttam, és kóstoltam. A számban ízorgia, és recsegés-ropogás, amit leginkább a szájba vehető pattogó cukorkára emlékeztetett. :D

Olasz ásványvizet szolgáltak fel az ételhez, és a felszolgálók serényen tüsténkedtek körülöttünk.

Miután az eső elállt, és a levegő ismét fülledtté vált, mi útnak indultunk.. természetesen egy antik vásárba vitt az utunk, ahol én azonnal be is szereztem pár különleges evőeszközt a gasztro fotózásaimhoz.   

Így a bejegyzés végén, búcsúzásként, még szeretném megosztani veletek az - angol - konyha szabályait, amit egy híres és hírhedt londoni piacon találtam:

Fotók: KockacZukor

- KockacZukor -          

Hétköznap mentünk el vacsorázni ebbe az olasz étterembe. Még volt a napfénynek ereje, amikor az egyik ablak melletti asztalhoz leültünk. Pár asztalnál már csendesen beszélgettek a vendégek, a lemenő nap pedig egyre mélyebb csíkokat húzott a falakra. Három pincér fogadott minket egyszerre. Mindhárman kedvesen mosolyogtak. Végül a kopasz pincér lett az, aki követett minket a kiválasztott asztalunkhoz, és aki türelmesen válaszolt az ételekkel és italokkal kapcsolatos kérdéseinkre.

Fotó: KockacZukor

A konyha nagyon rugalmasnak bizonyult a fűszerezés kapcsán. Az étlapon a polipragus penne a csípős jelzővel volt feltüntetve. A mi érdeklődésünket a polip felkeltette, de izzadni nem akartunk a csípőstől. A pincér a kérdésünkre, hogy lehetne-e csak kicsit pikánsan, illetve natúr kérni a ragut, széles mosollyal jelezte, hogy ahogy a vendég parancsolja. Úgy éreztük, hogy egy igazi olasz tésztavacsorához nem kell feltétlenül bort inni. A választásunk az Aperol Spritz kesernyés ízére esett. Hűsített, feldobott, és a hétköznapokból kirángatott a rég nem érzett íz. A kopasz pincér a rendelés felvétele után rövidesen újra visszatért. Hozott nekünk kétféle helyben sütött házi kenyeret és olívaolajat előétel gyanánt. Nagyon tetszett az étterem „gondoskodása” - hogy addig se legyünk „tétlenek”, amíg az italunkat és ételünket meg nem kapjuk. A kenyérkéket megkóstoltuk. Ízesek és frissen szeleteltek voltak.

Fotó: KockacZukor

Fotó: KockacZukor

Közben lassan besötétedett, és a boltíves plafonokat, a rusztikusan kialakított falakat nem sokkal később már gyertyák világították meg. A vendégek száma egyre nőtt, és a mosolygós kopasz pincér hamarosan meg is hozta a polipragus pennét. Külön szervírozták a parmezánt és csípőset. A tészta al dente, olívától finoman csillogó volt. A látvány és az illatok tökéletes párost alkottak. Az ízek összhangban voltak: a tenger erős ízét a fűszerek kellően eltakarták, mégis tudtam, hogy polippal van keverve a tészta. A hatalmas, öblös tányéron első ránézésre kevésnek tűnt a mennyiség, de aztán csak többszöri szünet tartása mellett tudtuk megenni ezt is. Az árak közép kategóriásak, vagyis mindennap talán luxus volna itt enni, de egyszer-egyszer megengedhető.

Fotó: KockacZukor

Az étterem hangulatában inkább a sötétebb, hűvösebb, középkori jelleget viseli, de a gyertyák fénye mégis bensőségessé, otthonossá teszik a nagy tereket. A csendesebb elvonulásra is van lehetőség két személyes kis asztaloknál. Bár halk háttérzene szólt, nemigen volt meghatározó... de hát két, levegőt sem vevő, folyamatosan csicsergő nő mellett ez nem is csoda.

A mellékhelyiség számomra kétféle lehet. Ahol semmihez nem nyúlok hozzá, és ahol örömmel használom. Itt az utóbbi helyzet állt elő, a higiénia a teljes pontszámot megkapja.  

Összességében elégedettek voltunk az étellel, a kiszolgálással és a hely hangulatával is, kellemes baráti estét töltöttünk itt el.

IL TERZO CERCHIO

www.ilterzocerchio.hu

1074 BUDAPEST, DOHÁNY UTCA 40.

Asztalfoglalás:

+36-1-354-07-88

- KockacZukor -

Vajon mit csináljon egy olasz étterem, ha ki szeretne tűnni a konkurencia hadából? Eláruljuk: házi tésztát. A mai történetünk egy olyan séfről szól, aki addig keresett, amíg talált, és amit talált, az követendőnek tűnik.

Egy nap a Kistücsökben from E-motion Produkció on Vimeo.

... nem telhet el tésztagyúrás nélkül. A Más Tésztának van egy nyitott meghívója a konyhára, hogy meglesse tésztagyúrást, amit igyeskszünk még ezen a nyáron beváltani. Addig is ez az imagevideo