A nagymamáknak van egy különleges képességük: néha százfelé tudnak szakadni. ;-) Vigyáznak az unokára, játszanak vele, telefonálnak, közben takarítanak, a szomszéd hogylétéről érdeklődnek, no és persze sütnek-főznek. Édesanyám, aki a testvérem révén már nagymama is, a múlt hétvégén olyan finomat sütött, hogy a receptet már az első szelet befalása után leírattam vele. Itthon én is elkészítettem, majd kicsitől, nagytól is bezsebeltem a dicséreteket. :-) 

Fotó: KockacZukor

Darwin szerint nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra. Mennyire igaz! Elég jól alkalmazkodom, annak ellenére, hogy az évekkel egy-két háklit azért magamra szedtem. Ennek ellenére bevallom, mostanában már aggódom, hogy mi lesz ennek a világ- és ország „helyzetnek” a vége... Na, de nem politizálok, ebben a rovatban ez nem történhet meg! :-) Politikailag korrektebb lenne ugyanis, ha gyorsan ajánlanék valami finom sütit. Így is teszek most... ;-)

Fotó: KockacZukor

Vasárnap reggel 6 óra. Unokahugi két és fél évesen már az egész éjszakát végigalussza, de hajnali 5 és 6 között már kukorékol. Ezzel az édesanyjának nincs különösebb problémája, hiszen a két-három órás alvások után ez az állapot már mennyei. Én viszont vasárnap aludnék... De hiába, mert Hanna bebújik a paplanom alá, cumival a szájában felém fordul, és elkezdni simizgetni az arcom és a kezem. Mintha ő lenne a felnőtt és én a gyerkőc, akit kedves simogatásokkal kell kelteni. Néha elgondolkodom a Kiscsaj mellett, hogyan is fér bele ennyi szeretet, hiszen olyan picike.. :-) Miután végre kibújtunk a paplan alól, felvetettem, hogy süssünk valami finomat. Hanna természetesen szorgalmasan közreműködött, és a szeretetéből a sütibe is jutott. ;-)  

Fotó: KockacZukor

Ha lehet mérgesnek lenni az időjárásra, akkor éppen az vagyok. Tegnap még sütött a nap, lehetett végre sétálni a több napig tartó eső után. Ibolyával és hóvirággal találkoztunk, néhány bokor és fa már rügyezik. Élveztük a gyenge, de simogató napot az arcunkon, noha még sálba bugyoláltuk magunkat. Ehhez képest mára ismét esik, és szürke a világ. Eszembe jut az egyik angliai kirándulásom, aminek minden napján szötyörgött valami nedves az égből. Két nap után úgy megszoktuk, hogy ki sem nyitottuk az esernyőinket, inkább meleg itallal és étellel ellensúlyoztuk a vizes napokat. Nos, ma is szívesen ettem volna ízes, forró levest, de arra addig kellett várnom, amíg haza nem értem. Imádom a hazai leveseinket!

Fotó: KockacZukor

A közösségi oldalakon másról sem olvasni, csak hogy mindenki vidám, boldog, szent és kiemelkedően csodás életet él. Szerencsések, nem? ;) Ugyanakkor, amikor egy ismerős mégis felvállalja a fájdalmait, és már hosszú hetek óta, csak a szenvedéseit osztja meg, akkor ugyan érzem, hogy bátor és őszinte, mégsem értem egy idő után, miért is jó neki ezt a világba kiáltani. Nem vagyok pszichológus, bár szerintem ők is hosszasan tudnák ezeket a jelenségeket elemezni. A kiposztolt "kirakat élethez" képest a valós élet azt hiszem értékesebb... vagyis gyorsan kimegyek a konyhába, és készítek egy ízletes vacsorát.  :)

Fotó: KockacZukor

Nem volt még ilyen komoly konyhai balesetem. Három ujjam hólyagokkal tele, és mindez azért, mert rámarkoltam a forró tepsire. Eredetileg fel akartam húzni a hőálló kesztyűt, de azt, hogy még sincs rajtam, már csak akkor vettem észre, amikor megtörtént a baj. Ha visszagondolok, elég vicces lehettem fel-alá járkálva, sírásba fulladósan, fújkálva az ujjaim, a hideg vizet folyatva. Mire az ujjaim végre már nem lüktettek, legalább volt mivel vigasztalnom magam. A kakaós csiguszok elkészültek. :-)

Fotó: KockacZukor

Egy kis erdő bújik meg a lakótelepi házak mögött, amit a közelben lakók nagyon szeretnek. Amint kisüt a nap, az ösvényeken futókat, kutyásokat, gyerekeseket, szerelmeseket, baráti csoportokat és időseket látni sétálni. A közös bennük, hogy mind mosolyognak, és nyújtogatják a nyakukat, hogy az arcukat érjék az első napsugarak. Valójában nem is olyan kicsi ez az erdő, akár két-három órán át is el lehet barangolni benne. Mielőtt nekiiramodtunk, azért a pocakunkat megtöltöttük egy finom, meleg reggelivel. :-)

Fotó: KockacZukor

Anyukám sokat készített nekünk smarnit, amikor még kicsik voltunk. Imádtuk. Bár szerettünk mi mindenféle édes finomságot, ami Anya és a Nagymamám kezei közül került ki. Függőfolyosós ház földszintjén laktunk, így az udvaron vagy a ház mögött játszva, bármikor kiáltottuk azt, hogy 'Anyaaaaaa', ő meghallotta, nekünk nem kellett hazafutni. Tyúkanyó kinézett a folyosón vagy a hátsó ablakon, és már dobta is ki a labdát, a szotyit, a rágót vagy éppen a pulcsit. Ha viszont ő kiabált ki, hogy 'kész a smarniiiiiii', akkor nem kellett kétszer szólni, rohantunk is haza. :D

Fotó: KockacZukor

Szükségem volt ismét egy erkölcsi bizonyítványra, így a vacsora hozzávalóinak a megvásárlása előtt beugrottam a postára is. Még be sem léptem, amikor egy régen látott, de szívemhez közel álló baráttal futottam össze. Olyan jó volt megölelni és beszélgetni vele, hogy biztos több hétre feltöltött ez a véletlen találkozás. Miután elbúcsúztunk, azon gondolkodtam, hogy mennyire meghatározóak bizonyos emberek, bizonyos mondatok az életünkben. Vannak, akik jönnek és mennek, de vannak olyanok is, akikkel ha csak ritkán is találkozunk, mégis fontos és eltagadhatatlan helyet foglalnak el a szívünkben. Hálás vagyok értük. :-)

Fotó: KockacZukor

A szombati napot üdítőnek terveztem. Francia reggeli négy barátnőmmel, majd irány egy következő barát, akikkel végtelenül csevegek... és töltődöm. Ehhez képest rossz híreket kaptam a barátok hogyléte felől, és aggódom. Este hazaérve ismét egy rossz hír jött, ismét egy barátról. Kicsit összezuhantam, mert még mindannyian annyira fiatalok. Rájöttem, milyen értékesek is a perceink, az óráink, az események, a megélt pillanatok... hiszen bármikor történhet bármi, amit nem vártunk. Vagyis éljünk a jelenben, legyünk mindig kedvesek. No, és persze készítsünk egészséges ételeket! :-)  

Fotó: KockacZukor

Egy újabb születésnap. Összegzek, osztok, szorzok... és úgy látom, hogy az életem felét nagy valószínűséggel már magam mögött tudom. Milyen szomorú, és milyen csodálatos pillanatokkal volt tele. Nem gondoltam, hogy így lesz, de egy-két év alatt egészen más dolgok lettek fontosak, mint azelőtt. Hirtelen más dolgok értékesek, másra szentelek időt és figyelmet, a célok jellege, formája, funkciója átalakult. Érzem, hogy más vagyok, mint azelőtt. Elégedett vagyok azzal a valakivel, akivé váltam itt belül. Te szívesen megismerkednél és barátkoznál önmagaddal?

Fotó: KockacZukor

Hogy miért egyél télen céklát? Mert a nitrogén-monoxid tartalma javítja a vér áramlását, ezáltal segíti az agy működését. Magas a folsavtartalma. A benne található betacyanin nevű vegyület – kutatások szerint - a prosztata- és mellrákkal küzdő betegeknek kis mértékben, de lassította a tumorsejtek növekedését. Gazdag kalciumban, foszforban, vasban, nátriumban, kénben, valamint az antioxidáns tulajdonságú A-, B- és C-vitaminban. Száz gramm cékla fedezi a napi ajánlott rostfogyasztás 10%-át, a benne található betain pedig támogatja a máj működését. Ezen felül pedig sok káliumot tartalmaz, és nagyon finom is. :-)

Fotó: KockacZukor

Állítólag ez az esztendő a változások éve lesz. Alig léptük át az új év küszöbét, már most sok mindentől megváltam, sok mindent tettem rendbe. Csodálkozom magamon, hogy az emberi kapcsolataimban is milyen könnyen és határozottan válok meg a lehúzó, bántó vagy jelentéktelen kapcsolatoktól, őrzöm és ápolom azt, ami értékes, és szórom ki, ami már nem kell, nehézkes, sok vagy felesleges. Érzem, hogy már nincs erőm játszani, sokkal értékesebbek a pillanatok, az órák és napok, semhogy az energiáimat olyanra és olyanokra pazaroljam, ami és akik nem érdemlik. Lehet, hogy ez kegyetlenül hangzik, pedig csak a szeretetről, önmagam megbecsüléséről van szó.

Fotó: KockacZukor

Hajnali vérvétel... majd egy hét múlva eredmények, amik alapján további vizsgálatok szükségesek. Háziorvos, beutaló. De újabb, speciális vizsgálatokra szabad időpont csak 4-5 hónap (!) múlva van. Néma megdöbbenés, aztán düh: nem fél év múlva akarok utánajárni a dolgoknak, és helyretenni, amit kell, hanem most! Persze hiába a felháborodásom, várnom kell. Úgyhogy marad a szomorúság az egészségügyi rendszerünk miatt, és még egy kis düh. Hát együnk valamit, valamit ami megnyugtat...    

Fotó: KockacZukor

Egy nap, amikor alszik az egész város. Kint szürke az ég, vacogtató hideg van, és üresek az utcák. Viszont a négy fal között illatozik a konyha, mi pedig elmolyolgatunk csendesen egymás mellett. Most az is pihentető, hogy elővehetem a sok kis dobozomat, kihúzhatom a fiókokat, és szanálhatok, kidobhatok, rendezhetek, helyet csinálhatok, megválhatok, rácsodálkozhatok régi emlékekre. Közben mutogatjuk egymásnak, hogy ő mit szerelt össze, én mit találtam, és arról mi jutott eszembe. Igazán kedves, nyugodt és lassú nap. Most semmi többre nem vágyom.

Fotó: KockacZukor

Mindig elcsodálkozom felnőtt vagy fiatalabb embereken, akik rosszindulatból, keserűségből cselekednek. Tisztában vagyok vele, hogy ilyenné lettek, megéltek olyan dolgokat, amik ilyenné tették őket. Ugyanakkor nagyon sok az olyan történet, amikor ebben ők is közreműködtek, vagy nem tettek ellene semmit, pedig tudtak volna. Ha ezeket a sebeket az egyén nem ápolja, nem teszi helyre, mástól nem várhat megváltást. Senki nem fogja rendezni másnak az életét. Tudd elviselni, kezelni, szeretni magad, és tudj megbocsátani magadnak. Csak ezután lesz barátod és támogatód az élet.   

Fotó: KockacZukor