Végre úgy néz ki a lakás, amibe már jó érzés hazatérni. A legegyszerűbb bútorokkal rendeztem be, a legegyszerűbb kiegészítőkkel. Volt, amit magam készítettem, és volt, amit megvásároltam, volt, amit barátokkal raktam össze és volt, amit egyedül. A szobák szellősek lettek, természetesek, mégis barátságosak, otthonosak. Hálás vagyok és elégedett. :D
Fotó: KockacZukor
Mindig azt hittem, hogy az, hogy valaki komolyabban megbetegszik, mindenkivel megtörténhet, de velem soha. Nyilván ez naiv gondolat, mégis távol állt tőlem mindenféle baj, egészen másfél héttel ezelőttig. Amikor is egyik reggel csak tehetetlen jajgatások közepette tudtam felállni. A derekam és gerincem úgy döntött, nem áll szolgálatomba. Egy hét vény nélküli gyógyszer és tapasz használat után el kellett mennem orvoshoz, mert elkezdtem félni, hogy komolyabb a baj, mint egy megerőltetés. Jól tettem, hogy elmentem, mert bár műtétet nem igényel, az életemet a jövőben kis változtatásokkal, más típusú sportokkal kell élnem tovább. Először is pihenek egy nagyot húsvét alatt, és kimegyek a természetbe nagyokat sétálni. :-)
Fotó: KockacZukor
Az új lakásnak olyan biztonsági bejárati ajtaja van, amit kívülről, kulcs nélkül lakatos se nyit ki, a tűzoltók is inkább vágják. És én két napja persze kizártam magam. Horror és kabaré, ami ezután következett. Én mezítláb, egy papucsban, házi ruhában álltam az ajtó előtt. A pótkulcs 200 km-re, vidéken volt, ahol senkit nem tudtam felhívni, mert a telefonom is a lakásban ragadt. Kacagtam és potyogtak a könnyeim egyszerre. A vidékiek, az addig még nem ismert szomszéd, a fővárosiak bevonásával másnapra bejutottam a lakásomba, de soha többé nem szeretném ezt megélni. Még ma is a sokk hatása alatt vagyok... de azért enni kell, így újból használatba vettem az új konyhám. :-)
Fotó: KockacZukor
Ha egyszer valaki megkérdezné tőlem, hogy mi a legjobb étel a világon, akkor azt válaszolnám, hogy a vajas pirítós. :-) A legegyszerűbb ízek a legmaradandóbbak, pedig fűszerimádó vagyok; rajongok a különleges, erős fűszerezésű fogásokért. Mégis. Ha gyorsan kell készíteni valami laktatót, és olyat, aminek az elfogyasztása közben libabőrös leszek, akkor tejszínt, vajat és fokhagymát fogok használni. Ha ehhez hozzáadunk egy adag gombát, parmezánt és tésztát, akkor garantáltan nagyszerűt teszünk majd le az asztalra.
Fotó: KockacZukor
Az embernek mindig jelzi az élet, ha változásra érett meg az idő. Valamikor nagyon sokáig tart ezt észrevenni, máskor pedig nem akarunk a nyilvánvalóról sem tudomást venni. Az élet viszont nem tágít, és addig bökdös minket, amíg már nem tudunk a jelenlegi helyzetben tovább élni, és megtesszük a lépést... vagyis megtennénk, ha legalább egy kicsit támogatna az új úton való elindulásban. De nem. Az új ösvény se tiszta és csillogó sárga út Óz birodalmába, hanem egy ködös, buckás valami, amiből mindössze pár centit látok magam előtt. Ami e pillanatban legyen a konyha, hisz alig keltem fel, máris korog a gyomrom. :D ;-)
Fotó: KockacZukor
A Magyar Nemzeti Galériában jártunk, és megnéztük a Picasso kiállítást. Az alkotásai nem kerültek hozzám közelebb. Minden festmény előtt volt valami, amivel nem tudtam megbarátkozni. Vagy a színek voltak sötétek, vagy a képen szereplő arc nem tetszett vagy a végtagok ábrázolása... vagy, vagy, vagy... Mígnem egyszer csak egy olyan rajzához értem, ami egy férfit és szamarat ábrázolt. A képet egyetlen megszakítás nélküli vonallal rajzolta meg, és én döbbentem álltam addig a kép előtt, amíg a szemem végigvezettem a vonalon. Éreztem, ahogy egy icipicit végre megértettem belőle. Zseni volt. Kétségtelen. A következő recept pedig zseniálisan finom! ;-)
Fotó: KockacZukor
A húsvét már nem olyan dugig evős ünnep, mint a karácsony. Sőt, inkább könnyed salátákat, sonkát, tojást, friss zöldségeket, savanyút, illatos levest eszünk a családi ebédeken. A borok már lágyabbak és könnyedebbek, a beszélgetések egy része már az udvaron folyik, sőt, ha úgy adódik egy jó kis vidéki erdei sétát is teszünk. A kicsik fészket készítenek a nyuszinak, mi nagyok pedig süttetjük az arcunkat a napon. Imádom!
Fotó: KockacZukor
A közösségi oldalakon másról sem olvasni, csak hogy mindenki vidám, boldog, szent és kiemelkedően csodás életet él. Szerencsések, nem? ;) Ugyanakkor, amikor egy ismerős mégis felvállalja a fájdalmait, és már hosszú hetek óta, csak a szenvedéseit osztja meg, akkor ugyan érzem, hogy bátor és őszinte, mégsem értem egy idő után, miért is jó neki ezt a világba kiáltani. Nem vagyok pszichológus, bár szerintem ők is hosszasan tudnák ezeket a jelenségeket elemezni. A kiposztolt "kirakat élethez" képest a valós élet azt hiszem értékesebb... vagyis gyorsan kimegyek a konyhába, és készítek egy ízletes vacsorát. :)
Fotó: KockacZukor
Egy kis erdő bújik meg a lakótelepi házak mögött, amit a közelben lakók nagyon szeretnek. Amint kisüt a nap, az ösvényeken futókat, kutyásokat, gyerekeseket, szerelmeseket, baráti csoportokat és időseket látni sétálni. A közös bennük, hogy mind mosolyognak, és nyújtogatják a nyakukat, hogy az arcukat érjék az első napsugarak. Valójában nem is olyan kicsi ez az erdő, akár két-három órán át is el lehet barangolni benne. Mielőtt nekiiramodtunk, azért a pocakunkat megtöltöttük egy finom, meleg reggelivel. :-)
Fotó: KockacZukor
Volt az az ominózus nagy vihar nemrég... Pontosan abban a percben hullottak le az első hatalmas esőcseppek, mikor kiléptem munkám végeztével az irodából. A szél már leszakította a fák kisebb és szárazabb ágait, és reptette azokat az utcák közepén. A tömegközlekedés túl hamar meghalt. A metróban fulladozva, izzadva, mint a heringek, úgy préselődtünk egymásnak. A hangosbemondóból recsegve szűrődött kifele az információ, miszerint a biztosíték elszállt, csak lépésben tudunk majd haladni. Először csak tehetetlennek éreztem magam, majd a dühöm kezdett nőni. Az egyes megállókat elárasztotta a víz, embertömegek gyűltek össze a kijáratoknál. El se tudtunk indulni, mert a függönyként szakadó víztől a buszainkat nem láttuk. Muszáj volt visszamennem pár megállót, ahol fel tudott venni kocsival a párom. De a felszínen sem volt jobb a helyzet. A csatornák nem tudták elvezetni a vizet, így az magasan hömpölygött a kocsik között. Kidőlt fák, dudálás, anyázás, káosz. Két és fél óra alatt sikerült hazajutnom. Csalódottnak éreztem magam, csalódtam a városomban, amiért nem állt helyt ebben a szituációban sem. Ázott verebekként, zaklatottan másra sem vágytunk, mint egy gyors, meleg ételre.
Fotó: KockacZukor
Tavaly esett a hó húsvétkor. Meglátogattuk a nagybátyámékat, és az ünnepi ebéd után arra készültünk, hogy kimegyünk az udvarba, „tojásba dobálni”, de a hó miatt sajnos nem tudtunk játszani. Ez a „tojásba dobálás” egy régi húsvéti játék, amit még a nagyszüleinktől tanultunk. A játék lényege, hogy a család minden férfi tagja kap egy hímes tojást a párjától. Ezt az asszony leteszi a földre, és lép egy nagyon nagyot a tojás mellől. Erre a pontra kell állnia a férfinek (terpesz állásban, lehajolva), és innen kell 20, illetve 50 forintosokkal, dobással beletalálnia a tojás testébe. A játék során a nőt és a férfit más motiválja: a nő annak örül, ha nem talál bele az ura a tojásba, mert minden aprópénz, ami mellé megy, az asszonyé lehet. Viszont ha a férfi mégis sikerrel jár, a hímes tojás az övé, és a játéknak vége. Nyilván a nagyszüleink korában ezek a kis összegek sokkal többet értek, de azt hiszem, ennek már nincs is jelentősége. A család közös mókájának, nevetésének van igazán értéke. Nagyon remélem, hogy ezen a húsvéton a napocska simogatja majd az arcunkat az udvaron, és messze kergeti a hideget és a havat. :)
Fotó: KockacZukor
Eljött az idő, hogy a fűszernövények magocskáit földágyba fektessem, és hogy a szobanövények friss és tápláló földet, nagyobb kaspót kapjanak. Így beszereztünk 100 liternyi virágföldet, és kiültem az erkélyre, hogy boldoggá tegyem a növénykéinket. Imádtam a hűvös földben turkálni, és szinte láttam, ahogy a munka befejeztével mosolyognak a zöld növényeink. :-) Miután lemosakodtam, és kipucoltam az "gyászkeretet" a körmeim alól, nekiálltam főzni. A pulykát úgy szeretjük, ha az ízes és nagy mennyiségű szószban úszkál. Így egy gombás, paradicsomos ételt készítettem, amihez metéltet tálaltam köretként.
Fotó: KockacZukor
A fehérbabos, baconös metéltem (http://masteszta.blog.hu/2014/08/23/feher_babos_baconos_metelt) nagyon finom lett, így az apró sikeren felbuzdulva ismét baconnel dolgoztam. A paradicsom, a chili és mozzarella csodás ízkombinációnak bizonyult, hamar elfogyott a következő recept alapján készült ebéd. :-)
Fotó: KockacZukor
Tudom, a bacon minden, csak nem diétás étel. De nem lehet mindig kalóriamentesen élni, néha kell egy kis lazítás, megengedni a zsírosat is egyszer-egyszer. Én reggelire készítettem el a bűnös finomságot. :-) (Emlékszel? Tésztából már készítettünk reggelit: http://masteszta.blog.hu/2014/06/07/spagetti_omlett.)
Fotó: KockacZukor
Bár az idő egyre nyirkosabb, amíg lehet, a hétvégéken még kimegyünk sétálni, túrázni az erdőbe, a parkba, a zöldbe. A föld vizes illata, a levelek között átszűrődő napfény, a madarak végtelen csicsergése, a mozgás a dolgos hétköznapokból kirántanak, és ilyenkor végre a fejemben sem pörögnek a gondolatok. A hátizsák vagy a zsebünk mindig rejt egy-egy almát vagy körtét ilyenkor is, de a friss levegőről hazatérve a legjobb forró levest szürcsölni.
Következzen egy laktató, ízes lélekmelengető. :)
Fotó: KockacZukor
Indián nyár, napsütés. Imádom. Azt már nem annyira, hogy az autót műszakiztatni kellett vinni, annak pedig végképp nem, hogy okmányirodába is mehettem egy új forgalmiért. Én nagyon igyekeztem mosolyogni az ügyintéző hölgyre, de ő lényegében rám se nézett. Az orra alatt morgott, motyogott, elsőre semmit nem értettem abból, amit mondott. Arra jutottam, hogy biztos rossz napja van, így jobb, ha felveszem a szótlan, komor hangulatát én is. Pár pillanat múlva mégis meggondoltam magam. Megdicsértem a vicces tollát, amivel dolgozott, és továbbra is kedvesen mosolyogtam jégkisasszonyra. A világvége hangulat nem változott. Befejezte az ügyintézést; nyomtatott, ragasztott, végül aláírt. Jó munkát kívánva elköszöntem. A szomszéd ügyintéző helyette visszaköszönt.
A hangulatomat mégsem rontotta el a hatóság ügyintézése. Tudtam, hogy egy órán belül illatozik majd a levesem, és én továbbra is mosolyogni fogok. :)
Fotó: KockacZukor